Senki sem úgy jön a világra, hogy tudja erre a kérdésre a választ, hogy kicsoda Ő, hanem az életünk során kialakul egy elgondolás, egy kép bennünk az Úrról, aszerint, hogy milyen családban nevelkedtünk, a szüleink miként beszéltek és mit mondtak el nekünk erről az Úrról, milyen vallásúak lettünk, milyen hagyományokkal szembesültünk, miket tapasztaltunk. Hogy az mennyire megegyező a valósággal, hát az már más kérdés. Az Úr Jézus azt szeretné, hogy annak ismerjük meg, aki Ő maga, az egy igaz Isten egyszülött Fiának, a mi Megváltónknak, Szabadítónknak, aki azért jött, hogy megkeressen és megtaláljon, hogy aki hisz benne az el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Saul nem tudja, ki az, aki elé állt az úton, ki az aki megszólította, ki az, aki annak ellenére is szereti, hogy üldözi őt, ahhoz, hogy megismerve Őt, később ő maga így tegyen bizonyságot Jézusról az 1Kor.15;3-5,8-10-ben „Mindenekelőtt azt adtam át nektek, amit én is úgy kaptam, hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint, és hogy eltemették, és hogy feltámadt a harmadik napon az Írások szerint, és hogy megjelent Kéfásnak, azután a tizenkettőnek...végül mindenki után, mint egy torzszülöttnek, nekem is megjelent. Mert én vagyok a legkisebb az apostolok között, aki nem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert üldöztem Isten egyházát. De Isten kegyelme által vagyok, ami vagyok, és a hozzám való kegyelme nem volt hiábavaló, sőt többet munkálkodtam, mint azok mindnyájan, de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme.” „Isten pedig a hozzánk való szeretetét abban mutatta meg, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.” (Róm. 5,8) Micsoda fordulat. Amikor találkoztak még nem tudta, ki ez a Jézus, aki egy közös útra hívta meg őt, ahogyan minket is, adva Szentlelkét, hogy követve Jézust, az Ő útján járva rácsodálkozzunk ki is Ő, aki nemcsak Saul útjába állt, hanem azóta sokak útjába, ahogyan most a tiedbe is. Vágyódása van rád, hogy már itt az Ő szeretetében élj, s te is el tudd mondani a már megtért Saullal együtt, aki „azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban Jézust, hogy ő az Isten Fia”. „Amik nekem egykor nyereségek voltak, azokat kárnak ítéltem Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének gazdagsága miatt, akiért kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem.” (Fil.3,7-8) (Biró Botond, Ráton)
***
Imádság:
Drága mennyei Atyám, köszönöm, hogy értem is küldted Jézust, hogy engem is megkeress, hogy a Tied legyek. Ámen.
***
A nap gondolata:
„Jézus pedig azt válaszolta: Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam a megtérésre, hanem hogy a bűnösöket.” (Lk. 5,31-32)