„A te házad iránt érzett féltő szeretet emészt engem.” (Jn 2:17/b)

„Örülök, ha ezt mondják nekem: Az Úr házába megyünk.” Ez az igevers a 122. zsoltárból való. Sok gyülekezet szívesen énekli ezt a zsoltárt. Úgy szólal meg ez ajkunkon, mint egy örömteli hitvallás.

Vajon Jézus hogyan énekelte ezt a zsoltárt? Nem tudjuk, ám az biztos, hogy kívülről tudta, és a benne rejlő gondolatok összecsengenek a János evangéliumában olvasottakkal: „A te házad iránt érzett féltő szeretet emészt engem.”

Két részlet, egy történet

János evangéliumában olvasunk a kánai menyegzőről és a templom megtisztításáról. Mindkettőben felragyog az Úr Jézus Krisztus dicsősége.

„A víz elkezdett vörösödni a boldogságtól az Ő dicsőségében és egyre csak pirosabb lett. Szép piros lett, mint a vér. Csodálatosan ragyogott, mint a vörös bor.” Így írt Willem Barnard (1920-2010), a teológus és költő.

Jézus dicsősége világlik ki a templom megtisztításában is. Szent haragjában mintha megszólalna az ige, melyre a tanítványok emlékezetébe mélyen bevésődött: „A te házad iránt érzett féltő szeretet emészt engem.” Az „emészt” kifejezés szó szerint fordítva így hangzik: „elnyel”.

Az úrvacsorában lenyeljük, elnyeljük a vörös bort és boldogság tölt el bennünket, hisz Jézusunk Golgotán kiomló vérére gondolunk. Felragyog az Ő dicsősége és hisszük, érezzük: mi is bűnbocsánatot nyertünk s emiatt öröm tölti el szívünket.

A másik részlet, a templom megtisztítása is Jézus dicsőségét tükrözi, azé a Jézusét, aki otthon érezte magát a templomban, az Atya és a testvérek közösségében. Emésztette, „elnyelte” egész valóját a templom iránti szeretet. Igen, mert ott az Istent dicsőítő énekek által szárnyalt a templomi közösség lelke. A szent tekercsek kigöngyölítésekor felhangzott az Ige, az Atya Isten szava, mely a hallgatók szívében új életet teremt a bűnbánat után. Az imádság is szent közösségbe vonta a templomi gyülekezetet, mert a szerető, az igazságos, de mégis a kegyelmes Atyával beszélgettek. Az áldás pedig, melyet ott kaptak a hívek, békességet, örömöt jelentettek a következő napokra. az ember egész életére nézve.

Nos, ezért „Örülök, ha azt mondják nekem: Az Úr házába megyünk.” (Zsolt 122:1). Te is örülsz? Emészt-e, „elnyel-e” bennünket az Úr háza iránti féltő szeretetünk? A templomban nem csak gyönyörködnünk kell, hanem megélni, átélni a mennyei Atyával való közösségünket, oly módon, hogy egyedül az Ő dicsősége ragyogjon fel mindenben!

(Csomay Árpád, Biharszentjános)