„Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” (Róm 8:31)

Az Isten szükségét érző, valló ember meghívja az Urat a házasságába. Tudja, hiszi, hogy egyedül nem, de még a házastárssal ketten együtt sem fog menni ez az óriási vállalkozás, a házasság, ami a Kísértő egyik legkedveltebb munkaterülete.

Az Isten szükségét érző, valló ember Isten áldását kéri hát a házassági szövetségére. És ha azon a szép napon még nem is ez az Ige hangzik el a templomban, akkor is tudatosul a szívében: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” Ha Isten velem van és a társammal, ugyan ki győzhetne le minket, hármónkat?

Telik az idő, múlik a szerelem, és átalakul valami sokkal komolyabb, érett, odaadó szeretetté. Egyikőjük azonban elfeledkezik a fogadalmáról. Arról, amire Isten áldását kérte. És abban a pillanatban kiléptette magát a biztonságból. Mert Isten a templomban kimondott fogadalom utáni áldáshoz adta a jelenlétét. Lehet, hogy nem lesz belőle válás, még nagyobb veszekedés sem, de a házasságnak, mint két fele-rész egész-ségének: vége. A jó hír: bármikor újra lehet kezdeni. Visszatérve a gyökerekhez. Odaformálódni. Reformálódni. Újra odáig, ahol Isten is belép, visszalép a kapcsolatba. A házasság szövetségébe.

(Dr. Kereskényi Sándor, Szeged-Honvéd tér)