Arimátiai József és Nikodémus neve bekerült a Bibliába. Ez önmagában nem jelent semmit. Poncius Pilátus, Júdás, Kajafás és Heródes neve is ott van.
Ami lényeges, hogy Jézus visszahúzódó, de a megfelelő időben színre lépő bölcs tanítványai neve ott van feljegyezve, ahonnan senki sem törölheti ki. Abban a könyvben, azon a listán melyre maga Isten jegyzi be a neveket.
Arimátiai József és Nikodémus neve ismertté vált a világ előtt. Szerintem rengeteg olyan név van, mely bekerült az Élet Könyvébe, de amely nevek viselőiről nem is képzeljük, hogy ott vannak.
Ők azok, akik titokban követik Jézust. Mert félnek. De a rendelt időben bátrabbá válnak, mint sok olyan tanítvány, aki azt hiszi, hogy bármikor megállja a helyét.
Isten áldja meg a most is élő, közöttünk járó arimátiai Józsefeket és Nikodémusokat. És amikor kiderül róluk, kik is ők valójában, köszönjük meg Istennek, hogy magunk közé hívhatjuk őket. Hadd találjanak otthonra a gyülekezetünkben, az egyházunkban is!
Az utcán, és bárhol, ahol dolgunk van, nézzünk szét figyelmesebben! Tekintsünk úgy minden emberre, mint akiért meghalt Jézus! Így fog kiábrázolódni rajtunk az Úr; és így tudjuk megszólítani majd ide hívni a még titokban közöttünk élő arimátiai Józsefeket és Nikodémusokat!
(Dr. Kereskényi Sándor, Szeged-Honvéd tér)
***
Imádság:
Köszönjük Urunk azokat a testvéreinket, akiket még nem ismerünk, de amikor jónak látod, közénk küldöd őket. Ámen
***
A nap gondolata:
Hogy szerények lehessünk, kell, hogy valamik legyünk. (Móra Ferenc)