Jézus ezek után mondja el rögtön a terméketlen fügefáról szóló példázatot. Ez sem véletlen. Az Istenhez való térés, a bálványok elhagyása nyomán – a prófétai ígéretek szerint – Isten áldása lesz az ember életén. Most Jézus, mint a legnagyobb főprófétánk és tanítónk ugyanezt hirdeti. Nem mellébeszél, a lényegre tér. A fügefa azért van, mert valaki elültette. A kert tulajdonosa vár arra, hogy a fügefa végre teremjen. Minket is beültetett, elhelyezett, valahová állított az Isten. Nem mindegy, hogy milyen időben, milyen korban, milyen földrajzi és politikai viszonyok közé, mikor és hová születtünk. Egy a fontos: Akinek mi is tulajdonai vagyunk, gyümölcsökre vár. Ne csak a helyet foglalva, „tartsuk az árnyékot”, élvezve mindent jól meglegyünk! Csak ennyi lenne a fügefa „küldetése”, hogy szép ékessége legyen a kertnek, s közben semmi gyümölcs rajta?
Amikor Mózes által felkészíti a népet a honfoglalásra (3Móz 19), a negyven éves pusztai vándorlás végén hangzik el: ha ti bementek oda, és szőlőket és fügefákat ültettek, akkor, ha fügefát ültettél, három évig körülmetéletlen legyen az a fügefa, ne egyetek belőle! Negyedik évben a termését az Úrnak szenteljétek ünnepi ajándékként! Ami az ötödik évben terem, abból már ehetnek. Ott van Jézus, aki szolgálatának három évét leszolgálta, hirdette az evangéliumot, elültette a magvakat, és most már nem csak sarjadékra, ágakra, levelekre várna, hanem arra, hogy gyümölcs is legyen. Ki más lenne jogos igazán, hogy szakítson ezekből a gyümölcsökből?! Mennyi mindent megtett már a mi életünkkel is, de különösképpen Izráel fiainak maradékával, sőt még a samaritánusokkal is, hogy végre Istennek tetsző életet éljenek, s éljünk mi is!
Nincs gyümölcs. Jogőrzés helyett csak jogorzás van. Nincs az, ami Istennek kedves és gyönyörködtető lenne. Terméketlenségre kárhoztatja a földet azzal, hogy ott van, ott áll, és nem terem. Csak a helyét foglalja. Árnyékot vet, de semmi haszon belőle. Mennyi hasonlóság! Ilyen egyhelyben álló, magunk körül forgó, magunkat szépnek mutogató emberekké nem lettünk sokszor? Vagy már teremjük a Lélek gyümölcseit?
A gazda, az úr, elhatározza, hogy kivágja ezt a fügefát. Azt mondta erre a vincellérnek: íme, három éve, hogy ide járok gyümölcsöt keresni ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja a földet hiába! De az így válaszolt neki: Uram, hagyd még ebben az évben, még körül ásom és megtrágyázom, hátha terem! A vincellérben az Úr Jézus Krisztust ismerhetjük fel, aki még türelmi időt kérve elhozza a kegyelmi időt. Kegyelme gazdagságával minden javaival ellát alaposan, s felkészít arra nézve, hogy legyen bőséges a termésünk. Tanít a gyülekezeteiben. Tanít minket az Ige olvasásán, s az Ige hirdetésén keresztül. Mindent megtesz velünk, hátha jövőre termésre fordul az életünk! Érzed már Istennek ezt a végtelen - s itt mégis végesnek mondott – szeretetét? Egykor a kegyelmi idő lejár.
Szolgálatra hívnak az Anyaszentegyházban. – Menjen más, én most nem érek rá, dolgom van! Így rázzuk le sokszor a magunk felelősségét. A vincellér mindent megtesz. Micsoda nagy türelem az Úr részéről, és micsoda nagy hálátlanság övéinek a részéről! Ha pedig nem terem – halljuk a vincellér szavait – akkor vágd ki! Isten igazságos Isten, s az Ő türelmével, szeretetével visszaélni nem jó. Különleges gondoskodásában részesít téged is, engem is. Bőségesen érezheted magadon az Ő áldásait ahogyan elhalmoz, körbe vesz. Fűtött templomban, kényelmesen hallgathatjuk bennünket megszólító, jóra vezérlő, gyümölcstermésre indító Igéjét. Mindent megtesz értünk Isten, hátha lesz termés.
Válaszoljunk magunkban Istennek a következő kérdésekre: - Hol jelentkezett a mi életünkben a gyümölcstelenség? – Volt-e már igazi hála bennünk azokért a cselekedeteiért Urunknak, amelyeket érdekünkben tett? (Sebestyén László Ede, Köröstárkány)
**
Imádság:
Segíts, Uram, jól gazdálkodnom időmmel, s add, hogy gyümölcstermő életem lehessen! Ámen