Napi Ige és GondolatGyógyító kézben

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
18

„Mózes azonban így beszélt az ÚR előtt: Hiszen Izráel fiai sem hallgattak rám! Hogyan hallgatna hát rám a fáraó, amikor még a beszédben is ügyetlen vagyok?!” (2Mózes 6:12) 

Egy megkeseredett, vergődő ember áll előttünk. De, hála Istennek, nemcsak előttünk, hanem a Mindenható előtt áll ez az ember. Mennyi minden belezsúfolódik ebbe az egy mondatába: csalódtam a népemben, félek a fáraótól, ugyanakkor én magam is egy csődtömeg vagyok. Rossz a beszélőkém, egy ilyen embernek hagyjon békét Isten! – gondolja Mózes, esetleg mi magunk is. De, nem így az Isten. Tudja ő nagyon jól, miért hívott el, kit hívott el és milyen szolgálatra hívott el. Egészen biztos nem tévedett.

  1. Csalódott a népében. Egy hívő népnek nem így kellene kinéznie. Ismerős a kép? Ki nem csalódott még hívőkben? Nyújtsa fel a kezét! Én is csalódtam, bennem is csalódtak. A legborzalmasabb felismerés: ezek sem hisznek! Várom, hogy a környezetemben lévő hitetlenek megtérjenek, miközben én sem hiszem, vagy a hívő közösség sem hiszi, hogy „kutyából is lehet szalonna”. Imádkozzunk az Isten népében meglapuló sunyi hitetlenségért. Először a hívők kell megtérjenek, hogy megtérhessen a fáraó is.

2.A fáraó az nagy úr. De, csak ebben a fejezetben négyszer ismétli Isten: Én vagyok az Úr. Ameddig nem látok túl a magam fáraóin, addig görcsben leszek. Isten nagyobb mindenféle fáraótól. Ez legyen világos. Nagyobb a rákbetegségnél, a gyülekezetben lévő ellenségnél, a közömbösségnél. Ezt nem kellene elfelejtenünk. Én vagyok az Úr!

  1. Nem tudok beszélni – mondja Mózes. Talán, a hagyomány szerint, dadogott. És ez sem akadály. Nem azért fogja a fáraó elengedni a népet, mert Mózesnek jó a meggyőző ereje. Nem. Ez legyen világos. Nem azért térnek meg az emberek, mert jó a szöveg. Az is kell, de nem ez az első. Elsősorban engedelmes ember kell, önmaga gyengeségével tisztában lévő ember kell, és Istenben hívő ember kell.   

Botos Csaba, Somosd (Erdély)

*****************************************************

Imádság:

Uram, nagyon jó ismerem magam. Tudom gyengeségeimet, amivel sokra nem lehet menni. De, ismerlek Téged, tudom Veled valóban sokra lehet menni. Áldott legyen a neved. Ámen

 ***************************************************************

A nap gondolata:  

A Biblia azt tanítja, hogy Isten minden embernek készített valami szép küldetést. Nem kötelező azt teljesíteni, de az az életünk értelme, hogy Istentől kapott feladatunkat elvégezzük. Ebben az engedelmességben valósul meg mindenki.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."