„De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!” (JerSir 3:21-23)

Jeremiás sír. Az ostrom áldozatai ott fekszenek előtte, a szag elviselhetetlen, az idegenek brutalitását végig kell nézni, az erőszak áldozatainak üvöltése kibírhatatlan.

És akkor ő, a próféta, mint egy félőrült megszólal: "De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek."

Kicsoda? Ő, aki azt hiheti becsapta Isten. Az ostrom előtt földet vásároltatott vele.

Ki reménykedik? Ő, a hívő ember, akit, miután közölte Isten akaratát, hideg, kiszáradt ciszternába hajítottak? Nem a babiloni fosztogatók, hanem a saját királyának emberei! Jeremiás az életét adta volna népéért, de végig kellett néznie, hogyan falják fel egymást.

Igen, ő reménykedhet, ő hol suttogja, máskor kiáltja a büdös, füstölgő sikátorokban: "szeret az Úr", "nem fogyott el irgalma", "nagy a hűsége".

Ezek nem egy őrült ember szavai. Így csak az beszélhet, aki mindig Isten felé fordult. Az, aki újra képes megújulni. Hiszen a nép jó része elpusztult, viszont az ígéret, a választottság továbbra is él. Igen. A Jézusban választottaké is. Mert hű az Úr.

(Dr. Kereskényi Sándor, Szeged-Honvéd tér)