Napi Ige és Gondolat Felkészülés 1.2026 augusztus 8. szombat

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Aug
08
Napi Ige és Gondolat Felkészülés 1. 2026 augusztus 8. szombat
Felkészülés 1.
„A tanítványoknak pedig ezt mondta: Jönnek majd napok, amikor szeretnétek akár egyetlenegyet is látni az Emberfiának napjai közül, de nem láttok.” (Lk 17:22)
Most a tanítványokhoz szól Jézus, s amit elmond, figyelmeztetés és felkészítés. Figyelmeztető felkészítés. Ahogyan – és ezt a két példát veszi – Noé napjaiban meg Lót napjaiban, s mindkét esetben azonos elemek ott vannak, hogy esznek, isznak, házasodnak, férjhez mennek. Még Lót napjaiban - ott hozzáteszi, hogy adnak, vesznek, plántálnak, ültetnek, építenek. Ez jellemzi ugyanígy a mostani társadalmat is. Ez jellemezte a Jézus korabelit is, amikor Jézus itt járt a földön. Vajon a miénket nem ugyanez jellemzi? Tízszer ennyi tömeg van a mostani szuper- meg hipermarketekben, mint a templomokban. Adnak-vesznek. Ebben merül ki sokak számára – meg az „eszemben”, meg az „iszomban” – az ünneplés. És mi van akkor, ha váratlanul visszajön Jézus? Ha nem Csendes éjt éneklünk a karácsonyfa tövében, hanem Ő megjelenik hatalmas Úrként. Mert annak a napját nem lehet tudni. Készen vagy már? Erre készülsz?
Mit hallunk, mivel találkozunk? Sokszor nem csak idősek életében, de még a magunk életében is mondjuk: én még szeretnék élni, élvezni az életet, majd meglátom, ha öregebb leszek, majd még gondolkodom, van még időm dönteni.
Augustinusnak volt egy fiatalkori imádsága: „Téríts meg, Uram, engem hozzád, de még ne most mindjárt.” Én szeretnék veled járni, de azért teljesen ne uralkodj felettem meg bennem! Akkor már nagyon kiszolgáltatott leszek, akkor hol lesz az én akaratom s az én szabadidőm? Hol lesz az én privát döntésem? Még ne most mindjárt! (Sebestyén László Ede, Köröstárkány)
**
Imádság:
Előtted hódolok, Jézusom. Oly jó tudni azt, hogy Te ígéreteidet betöltve visszajössz. Taníts engem Téged visszavárva élni és szolgálni! Figyelmeztetéseid rám is érvényesek. Felkészültté tégy hát engem! Ámen
**
A nap gondolata:
A Jelenések könyvében a Lélek és a menyasszony azt mondják, hogy jövel, Uram, Jézus, bizony, jövel. Azaz nem félnek, hogy jaj mi lesz akkor, ha Jézus visszajön? Alig várják! Így várod-e Őt?
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."