Napi Ige és Gondolat Engedd előre az Urat!Péntek

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Aug
19
Napi Ige és Gondolat Engedd előre az Urat! Péntek
Engedd előre az Urat!
Mert ha emberektől való ez a szándék vagy ez a mozgalom, akkor megsemmisül; ha pedig Istentől való, akkor úgysem tudjátok megsemmisíteni őket, és még úgy tűnhetne, hogy Isten ellen harcoltok. (ApCsel 5:38-39)
Olvasandó: ApCsel 5,17-20; 25-26;29-42
Mi közünk van a zsidó nagytanács vitájához? Mi közünk van ehhez a Gamáliél nevű farizeushoz? Minket az apostolok érdekelnek. Mi nekik szurkolunk. Foglalkozzunk inkább azzal, mi lett velük; ők hogy jöttek ki szorult helyzetükből!
Azzal foglalkozunk! Arról beszélünk, hogy Isten felhasznált valakit a másik oldalról! Arról van szó, hogy ha az Ő, ha Isten ügyében kell eljárni, akkor még az apostolai ellenfeleit is a saját szekere elé fogja.
Gamáliél szájából azt parancsolja: Ne akadályozd azt, amit Isten elkezdett!
Fogadd meg a nem református, de még csak nem is keresztyén zsidó farizeus Gamáliél tanácsát, amikor szembe kell nézned azzal, amiről Isten tud! Isten Ura a helyzetnek. A tiednek is. Uradként véd, és irányít.
Ha munkát ad neked; ha adott helyzetben, időben Istentől kapott dolgod van, akkor állj bele teljes erővel!
De ha nem rád bízta, ha téged most pihentet, akkor maradj a … helyeden! Azt csináld, azon dolgozz, amit már megértettél, és ne hátráltasd Isten munkáját a felesleges buzgalmaddal!
Hogy mondta Gamáliél? - „még úgy tűnhetne, hogy Isten ellen” harcolsz.
Azt pedig nem akarod, ugye? Holmi kis csaták nyereségéért miért kockáztatnád azt a jutalmat, amit Isten oldalán kétségtelenül elnyerhetsz? Isten majd intézkedik. Felesleges egy pohár vízzel, egy kegyes hőbörgéssel oda futni, ahol a tűzoltó már megnyitotta a fecskendőt. Ahol Isten már oltja az istentelenség tüzét.
Engedd előre az Urat! (Dr. Kereskényi Sándor, Szeged-Honvéd tér)
******
Imádság:
Erős Isten! Csavard ki a Bibliát hadonászó kezünkből. Tedd elénk, akkor majd nem csak lóbáljuk, hanem megint olvasni fogjuk, így aztán nem mi találjuk ki, hogy mikor, mit, mire adsz nekünk. Ámen
****
A nap gondolata:
S nem hajszolják azt, ami égi érdek, / Olyan buzgón, hogy az nem érdeke az égnek. Moliére /Tartuffe/
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."