„Közel van az Úr mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja.” (Zsolt 145:18)

„Eltávolodtam.” – mondta röviden, de rendkívül őszintén valaki, akivel pár hete összefutottam a városban. Rég nem láttuk egymást, pár percet beszélgettünk, gyülekezetünkbe hívogattam és akkor mondta ezt.

„Eltávolodtam.” – az Úrral való kapcsolatára mondta ezt. Én pedig elgondolkodtam. Közel vagy távol vagyunk az Úrtól? Mi távolít el egyáltalán? És mi vihet közel Hozzá? Észrevetted már magadon, hogy a szenvedés merre visz? Közelebb az Úrhoz vagy távolabb az Úrtól? Mindkettő megtörténhet. És a jólét, az öröm, a boldogság? Ugyanúgy, mint a szenvedés: közel és távol is vihet. Van, akit közel, nagyon közel visz az Úrhoz. Van, aki megkeményedik, eltávolodik. Hogy látod magad? Eltávolodtál? Vagy közelebb kerültél?

Közel lenni és közel maradni az Úrhoz – ez a feladatunk. Rajtunk múlik. Mit mond az Úr közelségéről a Biblia? „Közel van az Úr a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti.” (Zsoltárok 34:19) „Közel van az Úr mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja.” (Zsolt 145:18)

Közel van az Úr hozzánk. Mindig közel. Egészen közel. Csak van, hogy nem vesszük észre. „Az Isten itt állt a hátam mögött s én megkerültem érte a világot” – írja a költő József Attila.

A sokak által ismert és kedvelt ének így fogalmaz:

„Mindig velem, Uram, mindig velem,

Még ha nem láthat is gyarló szemem!

Azért ez énekem: Velem van Istenem,

Velem van Istenem, mindig velem.” (799. ének 1. verse)

Igénk azt javasolja számunkra, hogy hívjuk az Urat. A közel lévő hatalmas Istent szólítsuk meg. Egy fohásznyira van tőlünk csupán. Ne eltávolodjunk Tőle, hanem maradjunk a közelében és keressük Őt naponként! (Katona Béla, Nyíregyháza-Kertváros)