„mutasd meg arcodat, hallasd a hangodat, mert kellemes a hangod, és bájos az arcod!” (Énekek 2:14)

„mutasd meg arcodat, hallasd a hangodat, mert kellemes a hangod, és bájos az arcod!” - kéri az Igében szereplő menyasszony a szeretett vőlegényt. Mi is erre kérjük Jézust. Nem mindenki kéri, csak akik szeretik, akik ragaszkodnak hozzá; aki nem szereti nem is kéri, nem is akarja látni vagy szavát hallani. Egyebet kíván: a test kívánságát, a szemek kívánságát és az élet kérkedését.

Jézus Krisztus arcát szemünkkel nem láthatjuk, mégis láthatjuk a képét. A keresztyénség történelme folyamán sok képet készítettek róla. Híres művészek gyönyörű képekben festették meg Őt a maga sokféle állapotában. Általában magas, hosszú köntösbe öltözött, szakállas, szelíd, jóságos és inkább szomorú arcú férfiúnak ábrázolják. Hogy ilyen volt vagy sem, azt nem tudjuk, akkor még nem volt fényképezőgép, hogy lefényképezték volna. A festők akkor császárokat és más földi hatalmasságokat örökítettek meg, nem a mezítlábas vándorprófétát. Földön jártakor nem készült róla kép, csak később. Lehet, hogy a Szentlélek vezette a művész ecsetjét, lehet, hogy nem. Lehet, hogy nem ilyen volt, csak az emberi képzelet alkotta ilyennek.

Viszont nem is fontos az számunkra, hogy testileg milyen volt, mert nem a testi, hanem a lelki ábrázatában kívánunk gyönyörködni. Ezt pedig az evangélium nagyon szépen bemutatja. E legszebb képet Ézsaiás próféta nyomán Lukács evangélista rajzolja róla, mikor idézi Jézusnak a názáreti zsinagógában mondott szavait: „Az Úrnak Lelke van énrajtam, mert felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek;, azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását, hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.” (Lk 4:18-19) Ez Jézus Krisztus, aki az evangéliumot, az igazi örömhírt hirdeti, aki a megtérő bűnösöket meggyógyítja, aki a bűn foglyait kiszabadítja, aki vak szemeinket megnyitja Isten hatalmának és jóságának meglátására. Ez a Jézus Krisztus képe. Ugye, hogy szép az Ige szavaival élve, ugye, hogy ékes ábrázat? Mi ilyennek látjuk őt?

(Prókai Árpád, Boldva)