„Uram, ne fáradj, mert nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj. Ezért magamat sem tartottam méltónak arra, hogy elmenjek hozzád, hanem csak szólj, és meggyógyul a szolgám.” (Lk 7:6-7)

Olvasandó: Lukács 7:1-10

Mások dicsérték, méltónak tartották a századost arra, hogy Jézus segítsen rajta, de mit mondott önmagáról a százados? Megdöbbentő alázatossággal azt mondta: „Uram, ne fáradj, mert nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj. Ezért magamat sem tartottam méltónak arra, hogy elmenjek hozzád, hanem csak szólj, és meggyógyul a szolgám.”

Így kevesen beszélnek magukról. Ki, ha én nem? Ki méltó a segítségre, ha én nem? Vagyok valaki… Sokan gondolják ezt magukról. Még a hívő ember is nehezen ismeri el, hogy nem méltó az Úr kegyelmére, segítségére.

Énekeskönyvünk énekei olykor meglepően kemény kifejezéseket tartalmaznak. Eszembe jutott az egyik énekünk, melynek egyik versszaka így hangzik: „Te noha ily felséges vagy, Erőd, méltóságod ily nagy, Mégis minket kik föld pora S hitvány férgek vagyunk, arra Méltóztatsz, hogy fiaidnak Hívassunk s te mi Atyánknak.” (Ref.ének: Mennybéli felséges Isten) Képzeljétek el, hogy az új énekeskönyvünkből hiányzik ez a versszak. Vajon miért? Túl erős kifejezés a hitvány férgek vagyunk? Lehet, hogy annak tartották a szerkesztők. Kár érte. Hiszen helyretesznek bennünket ezek a szinte bántóan keménynek tűnő megfogalmazások. A ma embere egyébként is azt gondolja, hogy nekem minden jár. Ráadásul alanyi jogon. Minden, ami jó, az jár. Az Úrtól is…

Alázat. Ezt kell tanulnunk. S ez bizony nagy mennyiségben volt a kapernaumi százados szívében. Mások őt méltónak tartották, hogy Jézus segítsen rajtuk. Ő magát nem tartotta méltónak.

„Szeretnék lenni, mint Ő alázatos szelíd. Követni híven, mint Ő Atyám parancsait…” (Énekeskönyv 427). Énekeljük Jézusról. S nemcsak énekelni, hanem erre vágyni is szükséges. Mert ez az alázat egy függő állapot: Isten-függő állapot. Tudom, hogy az Úrtól függök. Nemcsak akkor, amikor baj van, hanem mindenkor.

Bajaink, nyomorúságaink idején könnyebben vagyunk alázatosak. Biztosan megfigyeltük már ezt magunkon. Én igen…

(Katona Béla, Nyíregyháza-Kertváros)