Egy dénár, az egy dénár

***

„Vedd, ami a tied, és menj el. Én pedig az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked."

(Máté 20,14) (Lásd: Máté 20,1-16)

Amikor gyermekkoromban olvastam a szőlőmunkások példázatát, én is azt gondoltam, ez tényleg igazságtalan! Hogy kaphat ugyanannyi bért az, aki reggel óta, egész nap dolgozott, izzadt, mint az, aki csak a nap végén csatlakozott be egy órányi munkára? Persze, akkor még nem értettem, miről is van itt szó. Hogy az az egy dénár, az nem más, mint maga az örök élet, ami nem jutalom, hanem ajándék. Mert nem az a lényeg, hogy mennyit kap belőle az ember, hanem az, hogy megkapja. Mert Isten kiválasztotta arra, hogy megkapja. De emberként bizony így gondolkodunk, még hívő emberként is sokszor: ha jót teszek, jót kell kapjak cserébe, ha sok jót teszek, sok jót kell kapjak cserébe. „Jó tett helyébe jót várj!” Igen, ezt várjuk. És alapvetően nem is baj, ha várjuk a hívő életünk gyümölcsét, az örök élet ajándékát. Csak ne a magunk érdemének tudjuk be, és mástól ne sajnáljuk! Ne mondjuk azt a hit útján még gyermekcipőben járó testvéreinkre, hogy „mit akar még ő, még sokat kell bizonyítania, hogy megüsse a mércét”. És azt sem mondhatjuk azokra, akik korábban teljesen más eszméket vallottak, és azok szolgálatában élték az életüket, hogy „mit keresnek ők a templomban?! Hogy lehet ilyen napraforgó valaki?!” Mert akkor pont olyanok vagyunk, mint ezek a munkások. Isten más szemmel nézi teremtett világát, mint mi. Mi csak azt a pici szeletkét látjuk, melynek mi vagyunk a középpontjában, de Ő az egész képet egyben látja, és éppen ezért Ő tud, lát olyasmit is, amit mi nem. És ez jól is van így. A mi dolgunk az, hogy hűséggel végezzünk a ránk bízott munkát a szőlőskertben, és a nap végén hálával fogadjuk el a Gazdától az egy dénárt.

(Fodor-Csipes Anikó, Tiszaszentimre)

**********

Imádság:

Drága mennyei Atyám, taníts kérlek, alázatra! Ámen

**************

A nap gondolata:

„Istent nem a természetes adottságod, képességed vagy erőd nyűgözi le. Ő olyanokat keres, akik teljesen odaszánt szívvel követik.” (J.M.)