Napi Ige és Gondolat Cipők, lábak…Péntek

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Feb
02
Napi Ige és Gondolat Cipők, lábak… Péntek
Cipők, lábak…
Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete. Izajás próféta megírta: „Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy előkészítse utadat. A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit.” János ezért a pusztában hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára. Kivonult hozzá Júdea egész vidéke és Jeruzsálem minden lakója. Megvallották bűneiket, ő pedig megkeresztelte őket a Jordán folyóban. János teveszőrből készült ruhát viselt, csípőjét bőröv vette körül; sáskát és vadmézet evett. Ezt hirdette: „Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő pedig Szentlélekkel keresztel majd meg benneteket!” (Mk 1,1-8)
Gyakori álomkép a cipő. Állítólag társadalmi szerepünkkel való konfliktusunkat is mutathatja, ha éjszaka ezzel álmodunk. Mint Hamupipőke elveszett fél cipője. Megmutatja lábbelink, hogy „milyen cipőben járunk”.
Keresztelő János mezítláb élte az életét. Nem rongyokban járt. Egy drága, de furcsa tevebőrt vetett magára. A lábára azonban semmit nem húzott. Ő nem vándorolt, ezért nem is volt erre szüksége. Maga előtt látott azonban egy sarus embert, akinek a lábát látjuk először, és azon egy szandált. Keresztelő előhírnöke volt ennek a szandálos embernek. Persze, mert Ő útra hívott mindenkit, kellett valamit a lábra húzni.
Keresztelő most arra hív minket, hogy a lábak perspektívájával nézzük végig Jézus életét: Lássuk a porzó utat nyomában! Olyan útra léphetünk vele, amelyek eltérnek a megszokott pályáktól. Jobb láb, bal láb: mint a kisgyerekek, tanulunk járni vele! Lábak lógnak lefele egy tetőről. Majd Jézus lábra állít egy béna embert. Mária a jó részt találja meg Jézus lábainál. Később egy bűnös nő kuporodik Jézus lábánál. Könnyeivel öntözi. Néhány nappal ezután láthatjuk a térdeit, arra nehézkedve mossa tanítványai lábát. Majd egy szög reccsen ebben a lábban, és saját vére mossa meg a lábfejét. Megoldódott a saruszíj, megnyílt az út fölfelé. Nincs már méltóság vagy méltatlanság. Ez a toporgás, önméregetés olyan erősen jellemzi földi életünket. Most azonban új ösvény épülhet bennünk. Ezen Ő jár először. Tetszik neki, mert nem a megszokott, mert van benne valami szívünk buzgó vágyából, amely odavonzza Őt. Megoldódott cipőnk fűzője is, leborulhatunk a mennyei király elé. Nincs már jelentősége a társadalmi szerepeknek, csak Isten létezik mindenben. (Fekete Ágnes)
****
Imádság:
Úr Jézus! A te lábad a Golgotára vitt téged, az enyémek meg folyton bűnre igyekeznek. Vezess a Te utaidon, hogy dicsőségedre éljek! Ámen
*******
A nap gondolata:
Szeretet. Hogyan gyakoroljuk? Hogyan képes Isten egyszerre szerető és igazságos lenni egy olyan világban, mint a mostani? A halála által. Soha ilyen élességgel még nem jelent meg előttem ez a válasz: a kereszt rá van metszve a világtörténelemre. (Corrie ten Boom)
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."