„Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa. Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt Isten egyszülött Fiának nevében.”” (Jn 3:16-18)

Az Isten nem az az ősszakállas Apóka, aki régóta a felhők fölül nézi a világot, amit megteremtett? Jézus nem az a különös ember, aki egyszer régen élt, és valami rendkívüli módon az emberek elé élte azt a távoli és láthatatlan Apukát? És a Lélek nem valami nagy erő, amire állandóan vágyunk és várunk? Mintha az emberi, háromdimenziós elképzelés Istenről az időben mindig hátra vagy előre szaladna. Amikor hátranézünk a „múltba”, azt vesszük észre, amit az Isten tett, de már nincs ott, elmúlt, megszűnni, elfogyatkozni látszik. Ha pedig előre nézünk, akkor szó szerint az eljövőt látjuk. Olyan dolgot, ami felénk halad. Amikor azonban azt mondjuk, hogy Isten hármas egység, akkor azt az Istent látjuk, akiben egyesül a három részre szakadt idő. Ő az, akiben nem múlik el semmi, és ami eljövendő, az is itt van már.

Eszembe jutott a rendező Tarkovszkij mondata: "etikai értelemben visszafordítható az idő… valamely következmény ismeretében minduntalan az okhoz fordulunk – látszólag lelkiismeretünk segítségével visszaforgatjuk az idő kerekét. Morális értelemben fordított viszonyban áll az ok és a következmény, és az ember szinte visszatérhet a múltba." Valóban, Tarkovszkij filmjei erre tesznek kísérletet, hogy a lelkiismeretünk utazását tegyük meg, és menjünk vissza múltunkba. Azt mondja, a film éppen az idő megjelenítésének a művészi eszköze, a pörgő kockákkal azt fejezi ki, hogy valami elmúlik, mégis visszaforgatható. Ez is egyfajta isteni időutazás.

Ha pedig Isten Szentháromság, akkor Isten jövője felől nézhetjük a múltat és a jelent. Meg lehet fordulni, és a felénk érkező időt tapasztalni. Ha Krisztus jön felénk, aki már itt is volt, akkor a jövő nem valami rémkép, hanem az időhullámok egyesülése a három-egy Istenben.

(Fekete Ágnes)