Hetente sok emberrel beszélgetek. Minden egyes beszélgetés sokat jelent. Különösen a kórházi beszélgetések. Szinte minden beszélgetőtárs előhozza a régi szép időket, amikor még volt ereje, egészsége, keze, lába, dereka, kedve az élethez.
Életünket, gondolkodásunkat meghatározza, lefoglalja a múlt. A Szentírás nem becsüli le a múltat, Isten a történelem ura, hisszük, hogy semmi sem történik az ő tudta és akarata nélkül, sőt, még a hajszálainkat is számon tartja.
Mindenért, ami volt és van, hálát adunk Istennek.
Mai igénk a múlt elé emeli a tekintetünket. Ami kezdettől fogva volt, akinek nincs kezdete, aki ott volt a teremtés hajnalán, Ő, aki örökkévaló, akinél nincs változás, Jézus az, akire emeli a tekintetünket ma az ige.
Amikor visszatekintek a napomra, a hetemre, a múltamra, látom-e Őt, aki volt? Aki tenyerén hordozott? Látom Őt, aki meghalt értem a kereszten? Aki fára vitte minden bűnöm és legyőzte a halált? Látom Őt, akiben van bűneim bocsánata és az örök életem? (Székely Zsolt Ferenc, Hencida).
***
Imádság:
Úr Jézus! Bocsáss meg, ha úgy élem az életem, mintha Te nem lennél jelen. Nyisd meg a szemem, hogy lássalak a múltamban és életem minden percét a Te jelenléted bizonyossága járja át. Ámen.
***
A nap gondolata:
Isten mindenütt jelenvalósága azt jelenti, hogy mindenhol jelen van.