Napi Ige és Gondolat A szeretet ölelésében2025 október 6. hétfő
Napi Ima2 imádkozás 

A szeretet ölelésében
„…csendes vizekhez vezet engem.” (Zsolt 23:2)
Egy különösen is megterhelő időszakot követően megadatott pár nap szabadság. Ez idő alatt állt elő az a nem minden napi helyzet, hogy egy termálfürdőben egyedül lehettem egy olyan medencében, ahol az egyik oldalról, a vízszint alól fújják be a vizet. Egy ideig úszkáltam, élveztem az egyedül létet, majd az egyik víz befúvónál felfeküdtem a vízre. Egy ideig hallottam a zubogást miközben az árral sodródtam, majd mintha a szívem dobogását hallottam volna. Ezt követően teljes csend lett és így lebegtem.
Csodálatos érzés volt! Olyan békesség született meg bennem, hogy ott a medencében értettem meg azt, hogy Dávid király a 23. Zsoltárában a „csendes víz” kifejezés alatt mit is értett. Hogyan értelmezte az Isten felé irányuló teljes körű ölelését, amiben része lehetett.
Amikor az Urat dicsérte azért, mert csendes vizekhez vezette, a megnyugvás és megújulás áldásáért adott hálát. Azért a csodáért, amiben az Úr tudja részeltetni azokat, akik Benne hisznek. Akik Tőle várják a segítséget és nem szűnnek meg imádkozni akkor sem, amikor Dávid királyhoz hasonlóan nehéz időszakokon mennek keresztül.
A „csendes víz”, a lélek békessége az Úr csodálatos áldása és jutalma az Őt szeretőknek sok más áldáson kívül. Ezért miközben sokfelől kínálják a megbékélés, a megváltás, a megújulás lehetőségét, azt attól az Úrtól fogadjuk el, Aki még Egyszülött Fiát is odaadta azért, hogy bűnbocsánatunk és örök életünk legyen. Ennek elfogadása által pedig lelkünknek olyan békessége van, melyben az Úr simítja el lelkünk minden háborgását.
„…csendes vizekhez vezet engem.” Engedd, hogy az Úr az Ő Lelke által a Magával való közösségbe ölelhessen!
(Molnár Virág, Mezőkovácsháza – Nagybánhegyes)
A Pápa IMASZÁNDÉKA Az öngyilkosság megelőzéséért 2025 november
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL a nappal VASÁRNAP
Imádkozzunk XIV. Leó pápa imaprofiljával Fülöp-szigetek
XIV. Leó pápa VIDEÓJA Az öngyilkosság megelőzéséért 2025 november
XIV. Leó pápa üzenete a szegények 9. világnapjára „Te vagy, Uram, az én reménységem”
IGE naptár Évközi 33. vasárnap – Szegények világnapja
Napi szent SKÓCIAI SZENT MARGIT
A nap Szentje SKÓCIAI SZENT MARGIT
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke 1Pt 3,1–9 Evangélium Mt 18,21–35 Skóciai Szent Margit királyné
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Lipót
Skóciai Szent Margit Skócia védőszentje Özvegy és királynő (1045-1093)
Napi ÚTRAVALÓ Évközi 32. hét kedd
Az élet IGÉJE 2025 november Boldogok a békeszerzők mert őket Isten fiainak fogják hívni. Mt 5,9
A Szentek kincsesháza Boldog Columba Marmion Jézus Krisztus, lelkem Pásztora,
Sajgó Balázs atya elmélkedése Félelemből kegyelembe az Évközi 33. vasárnapra
Angelus – Úrangyala
Istenes versek Weöres Sándor: GYEREKKOR
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja Ki mennyit lát?
Bibliaolvasó Kalauz – Szabó Sándor Péter „Meghasonlás támadt közöttük” ApCsel 15,36–41
Napi Ige és Gondolat Emberi léptékkel 2025 november 15. szombat
KILENCED Krisztus, a Mindenség Királya ünnepére Harmadik nap
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére