„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem!” (Jn 14:1)

Egész döntési rendszerünk a félelemre alapul. Az ember legfőbb vágya az, hogy biztonságban legyen, és ha bárkiről azt feltételezzük, hogy ezt elveszi, akkor azonnal együtt ugrunk. Hiába mondja valaki, ne félj, mi azért csak félünk.

A feltámadott Jézus legfőbb üzenete mégis ez volt: Ne félj! Pedig mindenki tudja a saját bőrén, hogy nem lehet parancsba adni azt, hogy ne féljek! Mindenki fél. Ez egy önkéntelen védelmi rendszer a lelkünkben.

Nagyon szeretem a Magdalai Mária című filmet (Garth Davis). Ebben Jézus egyszer elment oda, ahol az asszonyok ruhákat mostak. Az egyik nő ezt mondta neki: mi nők nem tudunk semmit tenni, mert nem rendelkezünk saját magunk fölött. Mi a férjeinkké vagyunk. Aztán elkezdtek mesélni. Nemrég meggyilkoltak egy házasságtörő nőt. Jézus erre ezt mondja, odaállítva Magdalai Máriát: „Lelketek fölött senki sem úr. A gyűlöletet ti magatok tápláljátok saját magatokban, és ez az, ami elemészt titeket.” Nagyon szép ez a jelenet. Nem parancsolja Jézus, hogy ne féljenek, hanem belehelyezi őket egy olyan lelki térbe, amelyben teljesen szabadok, és nem a félelem lesz az az erő, amely megtartja őket. A film szerint ezután rengeteg nő megkeresztelkedett.

Békesség nem attól lesz az emberben, hogy ezt mondogatja vagy elhatározza, hanem attól, hogy az együttérzés szemüvegét veszi fel magára a félelem érzékelése helyett. Ha a villamoson valaki csomagokkal a kezében nekünk jön, és rálép a lábunkra, majd kiesik a kezünkből a táskánk, a villamos padlójára esik darabokban, akkor dühösek leszünk. Egyesével szedjük össze az igazolványainkat, a pénztárcánkból kigurult százasokat és az összes személyes holminkat. A düh elkezd bennünk dolgozni. Rengeteg kép végigfut az agyunkban, amik mind-mind arra emlékeztetnek minket, hogy hányszor bántak már így velünk. Ha jól el tudjuk fojtani az indulatunkat, akkor csak a szájunk szélét harapdáljuk. A legkevesebb, ami elhangzik, hogy "maga egy idióta"! De ekkor hirtelen észrevesszük, hogy az illető nem lát. Kiderül, hogy egy vak, egy látássérült jött nekünk. Ebben a pillanatban minden megváltozik. Felháborodásunk, dühünk elillan, és együttérzően nézünk rá. Egy szót sem szólunk, csak szedjük össze a papírjainkat. Talán még elnézést is kérünk. Nyilván nem csak a vakság okozhatja azt, hogy valamit félreértelmezünk. Dühünk és félelmünk oka általában az, hogy tudatlanok vagyunk, és ezért eleve lezárjuk a szívünket egymás előtt.

Amikor Jézus azt mondja: Ne féljetek, akkor erre a nyitásra hív meg minket. Menj oda, mond el! Ne félj! Gondold el, hogy talán van a másikban valami, amiről te nem tudsz. Isten világának az a lényege, hogy kinyit bennünket, óriási tágasságra juttat el, és ebben a tágasságban békességet kapunk.

(Fekete Ágnes)