„Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek. Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek. Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent. Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek. Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek.” (Mt 5:3-12)

Szeretjük az „egymondatos” válaszokat. Miért nem vagyok boldog? Mert hiányzik. Jézus a „nyolcmondatos” válaszokat szereti, amelyek útra késztetnek, folyamatot indítanak el a lelkünkben. Gyökössy Endrétől hallottam, hogy a Boldog-mondásokat kétszer kell elolvasni. Mert ha először elolvassuk, csak rázzuk a fejünket: Boldogok a lelki szegények? De hát én nem vagyok az. Boldogok, akik sírnak? Én nem akarok szomorú lenni. Boldogok a szelídek? Sajnos nem vagyok szelíd. Sőt, egyre dühösebb vagyok, ahogy ezt olvasom. És nincs igazság, ha ez igaz! Ez a világ nem az irgalmasoké, nem a tiszta szívűeké, és nincs béke.

Ekkor összeszorul a szívem. Nagy szomorúság lesz úrrá rajtam. Újra olvasom az egészet: Nagyon szegény vagyok, mert egy szeretet-koldus világban élek. Ez egészen betölt. Talán kicsordulnak a könnyeim. A lelkem lassan szelídül. Vágyom arra, hogy Isten átöleljen, vágyom igazságára. Meglátom, hogy vannak igaz emberek, van jóság a földön, és minden nyomorult ember mögött egy másik nyomorúság található. Megbocsátással tudok gondolni ezekre az emberekre, tisztul a szívem látása, és elkezdek gondolkodni azon, vajon ki az, akinek ezt el kell mondanom, ahova békekövetként érkezhetek majd.

(Fekete Ágnes)