„Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött.” (1Móz 1:1-2)

Két dolog fogott meg a Biblia 2. versében: 1. Isten nem úgy teremtette a földet, hogy azonnal ragyogjon, pikk-pakk minden készen legyen. Sokkal inkább arra a fazekasra emlékeztet, aki nagy, csúnya, nedves agyagtömbbel kezdi az alkotást, hogy aztán a folyamat végén valami gyönyörűség jöjjön létre. A Biblia szerint a föld „kietlen és puszta volt.” Szinte lehangoló a teremtés kezdetéről szóló leírás hangvétele. Üresség, alaktalanság, kietlenség és sötétség mindenhol. Nehéz szavak ezek, a káosz és a reménytelenség szavai. Ám talán pont itt a lényeg. Mindannyian találtunk már valamit az életünkben, amit az üresség, a káosz és a sötétség szavaival lehet legjobban jellemezni. Szinte naponta találkozunk emberekkel, akik úgy érzik, mintha ezek a szavak az egész életüket írnák le. 2. Ugyanakkor jó azt olvasni, hogy Isten jelen van, és ezen a ponton kezd el munkálkodni, teremteni. „Isten Lelke lebegett a mélységek felett.” Milyen hihetetlen ajándék tudni, hogy a sötétség idején – a legnagyobb szükségben – Isten ott van, várva, hogy észrevegyük, Hozzá forduljunk. Várja, hogy új életet teremtsen egy üres, kietlen, sötét helyzetben. Amikor eljutunk életünknek egy olyan pontjára, ahol úgy tűnik, bármerre nézünk csak sötétség van – megtalálhatjuk Istent. Ő ott van, vár és valami rendkívülit akar tenni: újjá akar teremteni. A Biblia azt tanítja nekünk, aki Krisztus Jézusban van, aki hozzá jön, az új teremtés, a régiek elmúlnak és újjá lesz minden.

John Watson skót lelkész egyszer meglátogatott egy férfit, aki éppen súlyos anyagi nehézségekkel küzdött. A gazdasági veszteségek miatt teljesen összetört ember így fogadta: „Lelkész úr, mindenem elveszett!” Watson így reagált: „Ó, annyira sajnálom, hogy meghalt a felesége.” A férfi riadtan értetlenül nézett fel, és visszakérdezett: „Mit mond, a feleségem?” Ám a lelkész csak folytatta: „Kétszeresen is fáj hallanom, hogy a gyermekeit is elvesztette.” És Watson csak megállás nélkül sorolta egymás után az értékes vagyontárgyait is, míg végül a férfi hangosan tiltakozni kezdett mondván, hogy azok a dolgok még mindig megvannak, amiket a prédikátor említett. Watson így válaszolt: „Elnézést, de azt hittem, hogy az előbb azt mondta, hogy mindene elvesztett!” Bizony, ez a világ olyan könnyen üres, alaktalan és sötét hellyé tud válni számunkra, az élet olykor nagyon kegyetlen. Azonban amikor a káoszban Istenre összpontosítunk, meglátjuk, hogy Ő ott van a sötétség, a mélység felett, és Neki hatalma van arra, hogy újra élettel, formával és fénnyel töltse meg a világunkat, életünket, csakúgy, mint a világ teremtésének hajnalán, és Krisztus által reménységet adjon.

(Pálfi Zsuzsanna, Győr)