Napi igeEdina, valamint Gyõzõ, Ottokár, Sándor napja

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Feb
26

Bárcsak állhatatosan járhatnék utadon, megtartva rendelkezéseidet! (Zsolt 119,5)

Amikor pedig közeledett felemeltetésének ideje, [Jézus] elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe… (Lk 9,51)

Olvasmányok: Mt 6,16–21 és 1Kor 11,27–34

 

Lelki útravaló a mai napra

Iskolai alsós hittanóra végén elmondott Miatyánk alkalmával többször hallottam, hogy a gyermekek szándékosan átköltik a harmadik kérést: Legyen meg az én akaratom! Huncutságként élik meg ezt a „kis hibát”, gondolva, borsot törhetnek a lelkész orra alá. Mégis nagyon beszédes ez az átköltés, mintha csak az ember énje lázadna az isteni akarat ellen, azt gondolva, ez a szabadság hozza meg számára a várva várt boldogságot.

Pedig az igazi szabadság az, amikor igent tudok mondani a jóra, bele tudok simulni az isteni akaratba. Az igazi békesség és öröm akkor költözik az ember szívébe, amikor összhangba kerül a Mindenható Isten akaratával.

Jézus engedelmessége több számunkra, mint példa arra, mit jelent az Atya akaratát követni. Így járta végig földi életútját, így indult el Jeruzsálem felé is, hogy megtegye értünk a szenvedés útját. A megváltás műve számunkra a bizonyosság arról, hogy minden isteni rendelkezés mögött mekkora szeretet, féltés húzódik meg. Ennek felismerése, az ebben való elmerülés mondatja velünk: Bárcsak állhatatosan járhatnék utadon…

*

Uram! Olyan jó lenne ennek a mai napnak megannyi percét veled megélni! Olyan jó lenne meglátni a Te vezetésedet, cselekedni a Te akaratodat, belesimulva abba! Őrizz meg ezen az úton, légy velem, Istenem! Ámen.



Szerző: Keczkó Pál

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Promoted products

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."