Azt lehet mondani, hogy az egész ország felfigyelt az Egyház hangjára. Sokan átvették az engesztelés gondolatát a nem katolikusok közül is. A nemzet megértette, hogy nem szabad belsőleg összeomolnia, amire a kommunista pszichológia számított, hanem megnőtt lelki erővel kell hordoznia Krisztus lábanyomában a keresztet. Emlékezetem szerint ebben az időben mondtam egyik beszédemben a kalapácsról és az üllőről szóló hasonlatot, amelynek egyik mondatából, úgy hallottam, aztán szállóige lett. Amikor gyerek voltam, el-elmentem a faluvégi kovácsműhelybe, ahol pokolian izzított a fújtató. Nem lelkesített a kalapács, amely mindig csak ütött. De szerettem, megértéssel néztem az üllőt, amely állta a kalapácsot és nem ütött vissza, de minden ütésre keményebb lett. Mennél dühösebb a pöröly, annál nyugodtabb az üllő. Erről az utolsó mondatról hallottam, hogy sokszor idézték később szenvedő magyarok.

(132-133. o.)