A testamentum

Mikor vértanú-életű Bíborosunk végrendelete első fogalmazványát 1962. X. 19-én az amerikai követség félfogságában papírra vetette, egyetlen fillér saját vagyona nem volt, de nem is tartott rá igényt, mert a szegénységet önként választotta, mivel nem kívánt elkötelezettje lenni senkinek. Száműzetését követően nagylelkű jótevők adományaiból élt és utazott, de még abból is jótékonykodott. Ám annál nagyobb volt az a szellemi Kincs, amit helytállásával és vértanúságával halmozott fel magában és adományozott végakaratában nekünk, szenvedő népének, a magyar püspöki karnak, főegyházmegyéje papjainak és híveinek. Tengereken innen és túl ezt üzente hontalan magyarjainak: „Gyötrelmes sorsotokban, amíg Isten végtelen könyörületéből jön a Virradat, éljetek hűségesen Istenhez, Egyházhoz és történelmi Hazátokhoz... Mielőtt szemeim megtörnének, nem ember, nem puszta érzelem, hanem Isten és Őseink mondatják velem – és ezt szeretném minden magyar párnája alá tenni – legyen bárhol széles e világon, hogy ne legyen nyugta az ösztökétől halála órájáig: A MEGMARADT KEVÉSBŐL ÚJRA KELL ÉPÍTENÜNK A HAZÁT! – Ez a dolgunk ezen a világon! Ettől szabadulni nem tudunk, csak elbújni előle... Tegyétek félre a versengést, a mértéktelen nagyravágyást... Mindenki ott tegye meg a magáét, ahová az élet állította!

Ez a végrendeletem, ezért éltem, élek és imádkozom itt az Örökkévalóságban.”