Megszentelt tér Mindennapi imádság a világhálónNagyböjt harmadik hete – péntek
Napi Ima5 imádkozás 
Jelenlét
„Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket.” (Mt 11,28). Itt vagyok, Uram. Eljöttem, hogy veled legyek. Gyógyító erődre vágyom.
Szabadság
Tölts el Szentlelkeddel, Uram,
hogy belső szabadságra jussak.
Szentlelked ébresszen vágyat szívemben arra,
hogy napról napra jobban megismerjelek és szeresselek.
Tudatosítás
Ahogy most veled vagyok, Uram,
rájövök, mennyi áldást kapok tőled.
A szeretetre, a nevetésre gondolok az életemben,
s szívem megtelik hálával.
Isten Igéje
Mk 12,28-3428Ekkor odajárult hozzá az egyik írástudó, aki hallotta őket vitatkozni. Mivel látta, hogy jól megfelelt nekik, megkérdezte őt: „Melyik a legelső az összes parancs közül?” 29Jézus így felelt neki: „A legelső ez: »Halld, Izrael! A mi Urunk, Istenünk az egyetlen Úr! 30Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erőddel!”. 31Ez az első parancsolat. 31A második pedig: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!«. Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.” 32Az írástudó ekkor azt mondta neki: „Jól van, Mester! Helyesen mondtad, hogy egy az Isten, és nincs más rajta kívül. 33És hogy őt szeretni teljes szívből, teljes elméből és teljes erőből, a felebarátot pedig úgy szeretni, mint önmagunkat – többet ér minden égő és egyéb áldozatnál.” 34Amikor Jézus látta, hogy milyen okosan felelt, azt mondta neki: „Nem vagy messze az Isten országától.” Ezután senki sem merte őt többé kérdezni.
Gondolatok a mai evangéliumhoz
Nagyon ritkán olvashatunk arról az evangéliumokban, hogy Urunk megdicsér egy írástudót. Mondhatjuk, hogy az Úr lecsökkentette a parancsolatok számát kettőre, az Isten- és az emberszeretet parancsára. Valójában, a nagy szeretetparancs két oldala ez, hiszen ugyanazzal a szerető szívvel szeretjük Istent és felebarátainkat. A sorrendben mindig Isten legyen az első helyen. Mindennapi életemben mindig Istent helyezem az első helyre? A második helyet ő nem foglalja el.
Imabeszélgetés
Uram, a te saját szavaid tanítottak meg imádkozni.
A gyönyörű Miatyánkban
minden benne van, amit mondani szeretnék.
Befejezés
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek,
miképpen kezdetben,
most és mindenkor
és mindörökkön örökké. Ámen.
A pápa IMASZÁNDÉKA Gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermekekért 2026 február
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL a reggel SZERDA
Imádkozzunk XIV. Leó pápa imaprofiljával Portugália, Marokkó, Spanyol- és Dél-olasz-ország
XIV. Leó pápa VIDEÓJA Gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermekekért 2026 február
XIV. Leó pápa üzenete A betegek 34. világnapjára
IGE naptár 5. évközi hét szerda
Napi szent SZŰZ MÁRIA LOURDES-I MEGJELENÉSE
A nap Szentje Szűz Mária Lourdes-i megjelenése
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke Jel 12,1–6. Evangélium Lk 1,26–38. A Szűzanya Lourdes-i jelenése
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Skolasztika
A nap szentje A Boldogságos Szűz Mária – Lourdes-i Szűzanya „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás”
Napi ÚTRAVALÓ Évközi 4. hét kedd
Az élet IGÉJE 2026 február „Íme, újjá alkotok mindent!” (Jel 21,5)
A Szentek kincsesháza A legősibb ismert Mária-ima Oltalmad alá futunk, Istennek szent Anyja,
Sajgó Balázs atya elmélkedése az évközi 5. vasárnapra „Galileai Só”
A Rózsafüzér titkai Dicsőséges Rózsafüzér Szerda
Istenes versek Francis Jammes Lourdes
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja Mennyire irgalmas Isten?
Az Ige mellett – Hodossy-Takács Előd „Még a gólya is, az égen, tudja költözése idejét…” Jer 8
Napi Ige és Gondolat Házasságkötés Istennel 2026 február 11. szerda
KILENCED SZENT MARTO JÁCINTÁHOZ ÉS FERENCHEZ ELSŐ NAP
A Szív Útja Nolite timere: resurrexit! Ne féljetek, feltámadt!
XII. Piusz pápa imája a Lourdes-i Szeplőtelen Szűzhöz Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás