Megszentelt tér Mindennapi imádság a világhálónHúsvét hatodik hete – szerda
Napi Ima7 imádkozás 
Jelenlét
Hallom, hogy az Úr a nevemet suttogja, hív, hogy imádkozzam. Elengedek mindent, ami foglalkoztat, és Isten áldott közelségében sütkérezem.
Szabadság
Megpróbálom elengedni gondjaimat, aggodalmaimat,
melyek most nyomasztanak.
Teljesen átadom őket Istennek
– legalább azalatt, amíg imádkozom.
Tudatosítás
Mindnyájan zarándokok vagyunk, úton feléd, Urunk.
Elmélkedjünk földi életedről,
és segítségeddel lépjünk lábad nyomába.
Isten Igéje
Jn 16,12-1512Még sok mondanivalóm volna számotokra, de most még nem tudjátok elviselni. 13Amikor azonban eljön az igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától fog szólni, hanem azt mondja el, amit hall, és az eljövendő dolgokat hirdeti nektek. 14Ő majd megdicsőít engem, mert az enyémből veszi, amit hírül ad nektek. 15Mindaz, ami az Atyáé, az enyém. Ezért mondtam, hogy az enyémből veszi, és kijelenti azt nektek.
Gondolatok a mai evangéliumhoz
Jézus első tanítványai többnyire tanulatlan, egyszerű emberek voltak. Nehezen tudták megérteni, amit Jézus mondott nekik. Még ma is nehézséget okoz, és évszázadok kutatásai, briliáns elmék hozzájárulása kellett ahhoz, hogy közelebb kerüljünk Jézus tanításának megértéséhez. Az Egyháznak szüksége van a Szentlélek garanciájára, hogy ne tévedjen tanításában. Adjunk hálát a Szentlélek ajándékáért, és kérjük, legyünk nyitottak vezetésére az igazság megismerésében.
Imabeszélgetés
A beszéd ajándéka csodálatos ajándék.
Használjam mindig kedvességgel.
Legyek lassú a kemény,
sértő, haragos szavak kimondásában.
Befejezés
Megköszönöm Istennek az együtt töltött perceket és a megvilágosító gondolatokat, amiket esetleg a szöveggel kapcsolatban kaptam.
A pápa IMASZÁNDÉKA Az emberi élet tiszteletben tartása 2026 július
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL az este KEDD
Imádkozzunk XIV. Leó pápa imaprofiljával Venezuela
XIV. Leó pápa VIDEÓJA Az emberi élet tiszteletben tartása 2026 július
XIV. Leó pápa Úrangyala imádsága Castel Gandolfóból Évközi 15. vasárnap
IGE naptár 15. évközi hét kedd
Napi szent LELLISI SZENT KAMILL
A nap Szentje LELLISI SZENT KAMILL
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke 1Jn 3,13–18. Evangélium Jn 15,12–16 Lellisi Szent Kamill amilliánus rend alapítója
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Antiochiai Szent Margit vértanú szűz
A nap szentje Lellisi Szent Kamill, áldozópap (1550-1614) A betegek védőszentje
Az élet IGÉJE 2026 július – „A jó földbe vetett mag pedig az, aki hallja az igét és meg is érti. Azután gyümölcsöt hoz” (Mt 13,23)
A Szentek kincsesháza Boldog Bartolo Longo Uram, te, aki lelkem mélyére látsz,
Sajgó Balázs atya elmélkedése az évközi 15. vasárnapra Röntgenképek
Istenes versek Arthur Rimbaud: HAJNAL
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja Tisztánlátás
Az Ige mellett – Bella Péter „Ellenben törekedj igazságra, kegyességre, hitre, szeretetre, állhatatosságra, szelídlelkűségre.” 1Tim 6,11–16
Napi Ige és Gondolat Ki mondja az igazat?! 2026 július 14. kedd
KILENCED a Kármelhegyi Boldogasszony tiszteletére Nyolcadik nap
Fatimai Engesztelő Nap ÖNFELAJÁNLÁS MÁRIA SZEPLŐTELEN SZÍVÉNEK
Imádkozzunk a békéért 