Megszentelt tér Mindennapi imádság a világhálónHúsvét hatodik hete – hétfő
Napi Ima6 imádkozás 
Jelenlét
„Álljatok meg és lássátok, hogy én vagyok az Isten”. (Zsolt 46:11).
Uram, add, hogy Lelked vezessen,
mialatt mindenben jelenlétedet keresem,
mert csak nálad találok megnyugvást és felüdülést ebben a zaklatott világban.
Szabadság
Uram, a szabadság ajándékáért imádkozom hozzád.
Szentlelked vezesse a hatalmon lévőket,
hogy a valódi igazságosság érdekében tevékenykedjenek
egész néped számára.
Tudatosítás
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy szereteted sosem halványul, és irgalmadat újra és újra megtapasztalhatom. Forduljak mindig hozzád kéréseimmel, szeretetemmel.
Isten Igéje
Jn 15,26-16,426Amikor azonban eljön a Vigasztaló, akit elküldök majd nektek az Atyától, az igazság Lelkét, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam; 27de ti is tanúságot tesztek majd, hiszen kezdettől fogva velem vagytok.
1Azért mondtam nektek mindezt, hogy meg ne botránkozzatok., 2Ki fognak zárni benneteket a zsinagógából, sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, szolgálatot vél tenni az Istennek. 3Azért teszik ezt, mert nem ismerték meg sem az Atyát, sem engem. 4Mindezt pedig azért mondtam nektek, hogy amikor eljön ezeknek az órája, emlékezzetek rájuk, hogy én megmondtam nektek.
Kezdetben azért nem mondtam el nektek ezeket, mert veletek voltam.
Gondolatok a mai evangéliumhoz
Jézus megjövendöli, hogy követői szenvedni fognak azok kezétől, akik nem ismerik Istent. A Szentlélek segíteni fog nekik, hogy bizonyságot tegyenek Jézusról, és megadja nekik az ehhez szükséges szavakat. Újra meg újra látjuk ezt a mártírok életében. Imádkozzunk bátorságért, hogy ki tudjunk tartani a hitben.
Imabeszélgetés
Jézus, Te mindig szívesen láttad a gyermekeket, amikor a földön jártál.
Taníts meg, hogyan bízzam benned gyermeki egyszerűséggel,
tudva, hogy te soha nem hagysz el.
Befejezés
Megköszönöm Istennek a szeretet ajándékát.
Örömmel és reménységgel indulok tovább,
szolgálni az Ő népét.