Megszentelt tér Mindennapi imádság a világhálónÉvközi tizenegyedik hét – szerda
Napi Ima7 imádkozás 
Jelenlét
Segíts, Uram, hogy megnyíljak előtted
most, hogy magam mögött hagyom a világ gondjait.
Töltsd be gondolataimat békéddel, szereteteddel.
Szabadság
Isten segítségét kérem,
hogy ebben az imaidőben elszakadjak elfoglaltságaimtól,
megnyíljak Isten felé,
hogy tudjam jobban megismerni, szeretni, és szolgálni Őt.
Tudatosítás
Most feléd fordítom gondolataimat, Uram.
Félreteszem feladataimat, elfoglaltságaimat.
Megpihenek és felfrissülök jelenlétedben.
Isten Igéje
Mt 6,1-6.16-181Ügyeljetek, hogy igazvoltotokat ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy csodáltassátok magatokat velük, mert így nem lesz jutalmatok Atyátoknál, aki a mennyben van.
2Amikor tehát adakozol, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsőítsék őket az emberek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. 3Amikor te alamizsnát adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, 4hogy adományod rejtve maradjon; Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked. ,
5Mikor pedig imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és a terek sarkán állva imádkozni, hogy feltűnjenek az embereknek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. 6Te, amikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtódat, és így imádkozz Atyádhoz, aki a rejtekben van; akkor Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked. ,
16Amikor böjtöltök, ne legyetek bús képűek, mint a képmutatók. Ők ugyanis elváltoztatják az arcukat, hogy böjtölésükkel feltűnjenek az emberek előtt. Bizony, mondom nektek: ők megkapták már jutalmukat. 17Te, amikor böjtölsz, kend meg a fejedet, az arcodat pedig mosd meg. 18Ne lássák az emberek, hogy böjtölsz, csak Atyád, aki a rejtekben van; és Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked.
Gondolatok a mai evangéliumhoz
Urunk fehérre meszelt sírokhoz hasonlította a farizeusokat, akik nyilvánosan imádkoztak és böjtöltek, hogy jó színben tüntessék fel magukat az emberek előtt. Mi azért imádjuk Istent, mert így helyes és igazságos, hisz mindent tőle kaptunk. Óriási kiváltság, hogy találkozhatunk és beszélgethetünk Teremtőnkkel, és minden szívből jövő imánk megkapja jutalmát.
Imabeszélgetés
Beszélgetek Jézussal a most olvasott szentírási szakaszról.
Mi pendített meg egy húrt a lelkemben?
Talán lassan tudatom felszínére emelkedik pár szó egy nemrég elhangzott beszélgetésből,
vagy egy történetből, amit mostanában olvastam.
Hogyan kapcsolódik az olvasott evangéliumi szakaszhoz az, ami eszembe jutott? Megvilágítják egymást?
Befejezés
Megköszönöm Istennek a szeretet ajándékát.
Örömmel és reménységgel indulok tovább,
szolgálni az Ő népét.
A pápa IMASZÁNDÉKA A vízhiány megakadályozásáért 2026 szeptember
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL a reggel KEDD
XIV. Leó pápa VIDEÓJA A vízhiány megakadályozásáért 2026 szeptember
Napi szent SZŰZ MÁRIA SZÜLETÉSE (KISBOLDOGASSZONY)
A nap Szentje SZENT MÁRK, ISTVÁN és MENYHÉRT KASSAI VÉRTANÚK
Diós István - Napi kenyerünk, Kisboldogasszony Olv Péld 8,22–36 Szentl Róm 8,28–30 Ev Mt 1,18–24 A Boldogságos Szűz Mária születésnapja
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Kisboldogasszony
Boldogságos Szűz Mária születésének ünnepe „A csodálatos lánygyermek köszöntése”
Az élet IGÉJE – „A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A törvény teljesítése a szeretet.” (Róm 13,10) – 2026 szeptember
A Szentek kincsesháza Ókeresztény imádság Ó, szent Szolgálóleány és az Ige Anyja,
Sajgó Balázs atya elmélkedése az évközi 23. vasárnapra Lépések
Istenes versek SZŰZ MÁRIA SZÜLETÉSE
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja Tönkrement
Az Ige mellett – Bogárdi Szabó István „…ne nélkülünk…” Zsid 11,30–40
Napi Ige és Gondolat Isten háza 2026 szeptember 7. hétfő
KILENCED Szűz Mária kilenc hónapos magzati életének és születésének tiszteletére – Kilencedik nap
A Boldogságos Szűz Mária születésének ünnepe „Az egész világ megváltásának hajnala és reménye” 