Megszentelt tér Mindennapi imádság a világhálónÉvközi negyedik hét – csütörtök
Napi Ima5 imádkozás 
Jelenlét
Isten velem van, sőt, Isten bennem van.
Elmélkedjek egy darabig Isten életadó jelenlétéről
a testemben, az elmémben, a szívemben
itt és most.
Szabadság
„Mint kisdiákot,
úgy tanított Isten ezekben a napokban” (Szent Ignác).
Azt gondolom, hogy még sok mindenre meg kell, hogy tanítson.
Kérem kegyelmét, hogy meghalljam tanítását, és engedjem, hogy hasson rám.
Tudatosítás
Kapcsolatok hálójában élek: kötődöm a természethez, emberekhez, Istenhez.
Átgondolom e kapcsolatokat, és hálát adok a belőlük áradó életért.
Találok elvékonyodott vagy elszakadt szálakat is – sajnálkozást, dühöt, csalódást érezhetek miattuk.
Imádkozom az elfogadás és a megbocsátás ajándékáért.
Isten Igéje
Mk 6,7-137Aztán magához hívta a tizenkettőt, és elkezdte kettesével küldeni őket. Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett. 8Meghagyta nekik, hogy az útra vándorboton kívül semmit ne vigyenek; se kenyeret, se tarisznyát, se pénzt az övükben. 9Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra. 10Azt mondta nekik: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott, amíg tovább nem mentek onnan. 11Ha pedig valamelyik helyen nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnan, rázzátok le lábatokról a port is, bizonyságul ellenük.” 12Azok elmentek, és hirdették, hogy tartsanak bűnbánatot. 13Sok gonosz lelket kiűztek, sok beteget megkentek olajjal, és azok meggyógyultak.
Gondolatok a mai evangéliumhoz
A tanítványok az Úr nevében indultak el, abban a hitben, hogy valami nagyon fontos, életadó dolgot tudnak nyújtani az embereknek. Lelkesedésük, reménységük és bizalmuk jól előkészíthette a talajt, amelyet meg akartak művelni, és megáldotta azt a munkát, amelyre küldték őket. Az ő hozzáállásuk példát mutat nekünk, hogyan végezzük saját feladatainkat.
Imabeszélgetés
Hogyan hatott rám Isten szava az evangéliumban?
Hidegen hagyott?
Vigaszt találtam benne? Esetleg arra indít, hogy változtassak valamin?
Elképzelem, hogy Jézus itt áll vagy ül mellettem,
felé fordulok, és megosztom vele gondolataimat, érzéseimet.
Befejezés
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek,
miképpen kezdetben,
most és mindenkor
és mindörökkön örökké. Ámen.
A pápa IMASZÁNDÉKA A vízhiány megakadályozásáért 2026 szeptember
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL a reggel KEDD
XIV. Leó pápa VIDEÓJA A vízhiány megakadályozásáért 2026 szeptember
Napi szent SZŰZ MÁRIA SZÜLETÉSE (KISBOLDOGASSZONY)
A nap Szentje SZENT MÁRK, ISTVÁN és MENYHÉRT KASSAI VÉRTANÚK
Diós István - Napi kenyerünk, Kisboldogasszony Olv Péld 8,22–36 Szentl Róm 8,28–30 Ev Mt 1,18–24 A Boldogságos Szűz Mária születésnapja
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Kisboldogasszony
Boldogságos Szűz Mária születésének ünnepe „A csodálatos lánygyermek köszöntése”
Az élet IGÉJE – „A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A törvény teljesítése a szeretet.” (Róm 13,10) – 2026 szeptember
A Szentek kincsesháza Ókeresztény imádság Ó, szent Szolgálóleány és az Ige Anyja,
Sajgó Balázs atya elmélkedése az évközi 23. vasárnapra Lépések
Istenes versek SZŰZ MÁRIA SZÜLETÉSE
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja Tönkrement
Az Ige mellett – Bogárdi Szabó István „…ne nélkülünk…” Zsid 11,30–40
Napi Ige és Gondolat Isten háza 2026 szeptember 7. hétfő
KILENCED Szűz Mária kilenc hónapos magzati életének és születésének tiszteletére – Kilencedik nap
A Boldogságos Szűz Mária születésének ünnepe „Az egész világ megváltásának hajnala és reménye” 