Megszentelt tér Mindennapi imádság a világhálónÉvközi harmincnegyedik hét – szerda
Napi Ima6 imádkozás 
Jelenlét
Megállok egy pillanatra,
és Isten életadó jelenlétére gondolok
minden porcikámban és körülöttem mindenben,
az egész életemben.
Szabadság
Megpróbálom elengedni gondjaimat, aggodalmaimat,
melyek most nyomasztanak.
Teljesen átadom őket Istennek
– legalább azalatt, amíg imádkozom.
Tudatosítás
Uram, felidézem azokat, akik kérték, hogy imádkozzam értük, és eléd hozom őket. Lábad elé teszem saját szükségeimet és terheimet is.
Isten Igéje
Lk 21,12-1912Mindezek előtt pedig kezet emelnek rátok és üldözni fognak titeket. Átadnak benneteket a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak titeket az én nevemért. 13Alkalom lesz ez számotokra, hogy tanúságot tegyetek. 14Véssétek hát szívetekbe: ne gondolkodjatok előre, hogyan védekezzetek. 15Mert olyan szavakat és olyan bölcsességet adok majd nektek, amelynek egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani. 16Kiszolgáltatnak titeket szüleitek és testvéreitek, rokonaitok és barátaitok, és egyeseket közületek halálra adnak. 17Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért. 18Ám egy hajszál sem vész el a fejetekről. 19Állhatatossággal fogjátok megőrizni lelketeket.
Gondolatok a mai evangéliumhoz
Jézus megjövendöli, hogy követőit üldözni fogják, de szabadulást ígér azoknak, akik végig kitartanak. Uram, megígérted, hogy sosem hagysz el minket. Segíts, hogy legyen bátorságunk beléd vetni teljes bizalmunkat, tudva, hogy Szentlelked bennünk él.
Szenvedésével és kereszthalálával Jézus példát adott a végsőkig való kitartásra az üldözők gúnyolódása, sértegetései közben is. Imádkozunk a kegyelemért, hogy maradjunk hűségesek Istenhez, aki örökké tartó szeretettel szeret minket.
Imabeszélgetés
Milyen szó vagy kifejezés tűnt fel a mai evangéliumban? Megkérdezem az Urat, mit akar mondani nekem általa.
Befejezés
Megköszönöm Istennek a szeretet ajándékát.
Örömmel és reménységgel indulok tovább,
szolgálni az Ő népét.
A Pápa IMASZÁNDÉKA Isten szavával imádkozzunk 2026 január
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL a nappal PÉNTEK
Imádkozzunk XIV. Leó pápa imaprofiljával Ökumenikus imahét
XIV. Leó pápa VIDEÓJA Isten szavával imádkozzunk 2026 január
XIV. Leó pápa Úrangyala Évközi 2. vasárnap
IGE naptár 2. évközi hét péntek
Napi szent SZENT VINCE DIAKÓNUS, VÉRTANÚ
A nap Szentje SZENT VINCE
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke Róm 8,31–39 Evangélium Jn 16,20–23.33 Szent Vince diákonus, vértanú
A nap szentje Boldog Batthyány-Strattmann László hitvalló A szegények orvosa
Napi ÚTRAVALÓ Évközi 2. hét csütörtök
Az élet IGÉJE 2026 január Egy a test és egy a Lélek amint hivatásotok is egy reménységre szól Ef 4,4
Mindszenty breviárium Toronto (Kanada), 1973. IX. 23.
A Szentek kincsesháza Szent Ágoston Add Istenem, hogy szeressük egymást!
Sajgó Balázs atya elmélkedése az évközi 3. vasárnapra A megtérés megértés
Angelus – Úrangyala
Istenes versek Weöres Sándor Rongyszőnyeg (részlet) 13
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja A közösség haszna
Az Ige mellett – Vladár Gábor igemagyarázata „Titokzatos név az!” Bír 13
Napi Ige és Gondolat Én azt gondoltam, hogy... 2026 január 23. péntek
KILENCED Boldog Batthyány-Strattmann Lászlóhoz Kilencedik nap: Szeretete a szegények iránt
A Szív Útja Boldog és áldott új évet kíván a Pápa Imavilághálója