Megszentelt tér Mindennapi imádság a világhálónÉvközi első hét – szombat
Napi Ima7 imádkozás 
Jelenlét
Add, Uram, hogy teljesen átéljem jelenlétedet. Burkolj be szeretetedbe. Add, hogy szívem eggyé váljon a tiéddel.
Szabadság
Sok ország népe szenved ebben a pillanatban is háborúk pusztításától. Meghajtva fejemet, köszönetet mondok szabadságomért. Imádkozom mindazokért, akik börtönben vagy fogságban vannak.
Tudatosítás
Tudatosítom magamban, hogy az Úr jelenlétében vagyok.
Menedéket találok szerető szívében.
Ő az erősségem, amikor gyenge vagyok.
Ő vigasztal szomorúság idején.
Isten Igéje
Mk 2,13-1713Ezután megint kiment a tenger mellé. Az egész tömeg hozzá sereglett, és tanította őket. 14Amint továbbment, meglátta Lévit, Alfeus fiát a vámnál ülni, és megszólította: »Kövess engem!« Az fölkelt, és követte őt.
15Mikor később asztalhoz ült ennek a házában, sok vámos és bűnös telepedett le Jézussal és tanítványaival együtt; sokan voltak ugyanis, akik követték őt. 16Az írástudók és a farizeusok, azt látva, hogy a bűnösökkel és vámosokkal eszik, megkérdezték tanítványait: »Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?« 17Jézus meghallotta és azt mondta nekik: »Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek, nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.«
Gondolatok a mai evangéliumhoz
Előfordul, hogy elégtelennek, bizonyos területeken kevésnek érezzük magunkat, de még ha mások hajlamosak is negatív színben látni minket, Jézus nem tartja számon a hibáinkat. Nem húzódik el tőlünk, nem kedvetlenedik el. Még ha kudarcot vallunk is, vagy elégedetlenek vagyunk a teljesítményünkkel, Jézusban ott a vágy és a lehetőség, hogy segítse a körülötte élőket, hogy a legtöbbet hozzák ki magukból. A farizeusokkal ellentétben, ő támogatta ezeket az embereket, és csodálatos dolgokat vitt végbe bennük és általuk.
Imabeszélgetés
Uram, maradj mindig mellettem.
Adj nekem benned bízó szívet.
Köszönöm, hogy szeretsz.
Befejezés
Megköszönöm Istennek a szeretet ajándékát.
Örömmel és reménységgel indulok tovább,
szolgálni az Ő népét.
A pápa IMASZÁNDÉKA A vízhiány megakadályozásáért 2026 szeptember
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL a reggel KEDD
XIV. Leó pápa VIDEÓJA A vízhiány megakadályozásáért 2026 szeptember
Napi szent SZŰZ MÁRIA SZÜLETÉSE (KISBOLDOGASSZONY)
A nap Szentje SZENT MÁRK, ISTVÁN és MENYHÉRT KASSAI VÉRTANÚK
Diós István - Napi kenyerünk, Kisboldogasszony Olv Péld 8,22–36 Szentl Róm 8,28–30 Ev Mt 1,18–24 A Boldogságos Szűz Mária születésnapja
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Kisboldogasszony
Boldogságos Szűz Mária születésének ünnepe „A csodálatos lánygyermek köszöntése”
Az élet IGÉJE – „A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A törvény teljesítése a szeretet.” (Róm 13,10) – 2026 szeptember
A Szentek kincsesháza Ókeresztény imádság Ó, szent Szolgálóleány és az Ige Anyja,
Sajgó Balázs atya elmélkedése az évközi 23. vasárnapra Lépések
Istenes versek SZŰZ MÁRIA SZÜLETÉSE
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja Tönkrement
Az Ige mellett – Bogárdi Szabó István „…ne nélkülünk…” Zsid 11,30–40
Napi Ige és Gondolat Isten háza 2026 szeptember 7. hétfő
KILENCED Szűz Mária kilenc hónapos magzati életének és születésének tiszteletére – Kilencedik nap
A Boldogságos Szűz Mária születésének ünnepe „Az egész világ megváltásának hajnala és reménye” 