Megszentelt tér Evangélium, ima és párbeszédSzent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese
Napi Ima5 imádkozás 
Jelenlét
Nevemen szólítottál, Uram. Belevésted tenyeredbe. Növeld bennem a bizalmat irántad, add, hogy soha ne essem kétségbe.
Szabadság
Ahhoz kérem kegyelmedet, hogy higgyem el, mivé válhatnék és mi mindent tehetnék, ha hagynám hogy te, Istenem, szeretett Teremtőm, továbbteremts, vezérelj és alakíts engem.
Tudatosítás
Életem mely területein érzek reményt, biztatást, növekedést? Visszanézve az elmúlt hónapokra, észrevehetem, milyen tevékenység vagy alkalom hozott bő termést. Ha látok ilyen területet, elhatározom, hogy a jövőben több időt szánok rá, nagyobb figyelmet szentelek neki.
Isten igéje
Mt 1,16,18-21,24
Jákob pedig nemzette Józsefet. Ő volt a férje Máriának, akitől született Jézus, akit Krisztusnak neveznek. Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária el volt jegyezve Józseffel. Mielőtt egybekeltek volna, kitűnt, hogy méhében fogant a Szentlélektől. József pedig, a férje, igaz ember lévén, nem akarta őt hírbe hozni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el. Amikor ezeket forgatta szívében, íme, az Úr angyala álmában megjelent neki és így szólt: »József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.« József pedig fölkelt álmából és úgy tett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Magához vette feleségét,
Gondolatok a mai evangéliumhoz
- Mélységes szorongás és aggodalom idején érkezett Józsefhez az angyali üzenet. Uram, amikor gondjaim nehéznek és megoldhatatlannak tűnnek, hadd emlékezzem arra, hogy te állandóan figyelsz, hogy még a legváratlanabb körülmények között is segíthess nekem. Csendben kell lennem, hogy meghalljam az angyal hangját, és bátorság kell hozzá, hogy a szava szerint cselekedjek, ahogyan József is tette.
- Uram, te segítségeddel és útmutatásoddal támogatod azokat, akik bíznak benned. Ma miben van szükségem segítségedre és irányításodra?
Imabeszélgetés
Szentlelked vezessen a másokkal való viselkedésemben. Add, hogy a beszéd ajándékát kedvesen használjam.
Befejezés
Megköszönöm Istennek az együtt töltött perceket és a megvilágosító gondolatokat, amiket esetleg a szöveggel kapcsolatban kaptam.