Megszentelt tér Evangélium, ima és párbeszédNagyböjt negyedik hete –csütörtök
Napi Ima4 imádkozás 
Jelenlét
Add, Uram, hogy megnyíljak előtted most, hogy magam mögött hagyom a világ gondjait. Tölts fel békéddel, szereteteddel.
Szabadság
Uram, add, hogy sose tartsam magától értetődő dolognak, hogy szabad vagyok. A te kegyelmednek köszönhetem lelkem szabadságát. Töltsd meg lelkemet békéddel, örömöddel.
Tudatosítás
Körülvesz szerető jelenléted, Uram, de tudom, mennyire törékeny és gyenge vagyok. Köszönöm, hogy esendőségemmel irgalmas ölelésedben szembesülhetek.
Isten igéje
Jn 5,31-47
Ha én tanúskodom magamról, tanúságom nem érvényes. Más az, aki tanúskodik énrólam, és tudom, hogy igaz az a tanúság, amelyet rólam tesz. Ti Jánost kérdeztétek, és ő tanúságot tett az igazságról. Nekem azonban nincs szükségem emberek tanúságtételére, csak azért mondom ezeket, hogy üdvözüljetek. Ő égő és világító lámpás volt, és ti egy ideig örvendezni akartatok az ő fényében. Nekem nagyobb bizonyítékom van Jánosnál. A tettek, amelyeket az Atya bízott rám, hogy elvégezzek, azok a tettek, amelyeket én viszek végbe, tanúskodnak felőlem, hogy az Atya küldött engem. Rólam az Atya tett tanúságot, aki küldött. Ti soha az ő hangját nem hallottátok, sem arcát nem láttátok, és az ő igéje nem marad meg bennetek, mert nem hisztek annak, akit ő küldött. Vizsgáljátok az Írásokat, hiszen azt gondoljátok, hogy azokban van örök élet számotokra. Éppen azok tesznek tanúságot rólam; ti azonban nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen. Emberektől nem fogadok el dicsőséget. Rólatok viszont tudom, hogy nincs bennetek Isten szeretete. Én Atyám nevében jöttem, és nem fogadtok el engem. Majd ha más jön a maga nevében, azt elfogadjátok. Hogyan is tudnátok hinni ti, akik egymástól kaptok dicsőséget, de azt a dicsőséget, amely egyedül Istentől van, nem keresitek? Ne gondoljátok, hogy én foglak vádolni titeket az Atyánál! Van, aki vádol benneteket: Mózes, akiben reménykedtek. Mert ha Mózesnek hinnétek, talán nekem is hinnétek, mert ő énrólam írt. Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én igéimnek?«
Gondolatok a mai evangéliumhoz
- Nehéz szöveg. De nem baj, az imádság nem tanóra. Arra koncentrálj, amit megértesz! Jézus mindig tudatában van annak, hogy őt az Atya küldte. Egyedül az Atya jóváhagyása számít neki, amit megkapott keresztelésekor és a színeváltozáskor. „Ő az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik” (Mt 3,17; 17,5). Jézusnak megvan a belső szabadsága ahhoz, hogy a szembeszegülés ellenére beszéljen az Atyáról és az ő országáról. Ugyanakkor hozzánk hasonlóan érzékeny a gúnyolódásra és rosszindulatra.
- Köszönd meg az Úrnak a biztatást, amit otthonról, az iskolából, a munkatársaidtól, barátaidtól kaptál. Próbálj megbocsátani azoknak, akik csalódást okoztak. Kérd a kegyelmet, hogy szabadon növekedni tudjon önálló személyiséged, s hogy tudj bizonyságot tenni az igazságról és a feltámadt Krisztusról.
Imabeszélgetés
Uram, segíts, hogy mindig figyeljek a fontos dolgokra az életben. Törődjem a körülöttem élőkkel. Keressem jelenlétedet azokban, akikkel találkozom.
Befejezés
Megköszönöm Istennek az együtt töltött perceket és a megvilágosító gondolatokat, amiket esetleg a szöveggel kapcsolatban kaptam.