Megszentelt tér Evangélium, ima és párbeszédNagyböjt első hete – szombat
Napi Ima5 imádkozás 
Jelenlét
Megállok egy pillanatra, tudva, hogy itt van Isten.
Belegondolok, hogy mindenben, ami körülöttem van,
a levegőben, amit belélegzek, az egész testemben
ott lüktet Isten jelenléte.
Szabadság
Isten segítségét kérem,
hogy ebben az imaidőben elszakadjak elfoglaltságaimtól,
megnyíljak Isten felé,
hogy tudjam jobban megismerni, szeretni, és szolgálni Őt.
Tudatosítás
Tudva, hogy Isten feltétel nélkül szeret,
őszintén számbaveszem az elmúlt napot, az eseményeket, az érzéseimet.
Hálás lehetek valamiért? Akkor köszönetet mondok.
Megbántam valamit? Akkor bocsánatot kérek.
Isten Igéje
Mt 5,43-4843Hallottátok, hogy azt mondták: ‘Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet’ (Lev 19,18). 44Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, 45hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gonoszoknak. 46Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi lesz a jutalmatok? Nemde a vámosok is ugyanezt teszik? 47És ha csak a testvéreiteket köszöntitek, mi rendkívülit tesztek? Nemde a pogányok is ugyanezt teszik? 48Ti tehát legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes.
Gondolatok a mai evangéliumhoz
Isten szereti mindazt, amit alkotott (Bölcs 11,25), és mindaz jó, amit teremtett (Ter 1,12.25.31). Ezen a lencsén át nézhetjük életünket és kapcsolatainkat. Bizonyos emberi tényezők, mint a féltékenység vagy az irigység megbonthatják azt a harmóniát, amire Isten vágyik. Legyen szemléletünk befogadó, nyitott mindenki felé, és igyekezzünk mindenkit a tőlünk telhető legjobban szeretni.
Bukott emberi természetünk címkézi a társakat, és ennek alapján ítéli meg őket Egyetlen botlás elég ahhoz, hogy bélyeg kerüljön valakire, s ez a gyakran mások által rárakott bélyeg beleivódjék a személyiségébe. Az emberi elfogultság, félelem, ítélkezés, előítélet azt eredményezi, hogy már nem tiszteljük minden egyes ember veleszületett méltóságát. Uram, segíts, hogy túllássunk felállított korlátainkon, vegyük észre minden ember méltóságát, akiket te a létbe szerettél.
Imabeszélgetés
A beszéd ajándéka csodálatos ajándék.
Használjam mindig kedvességgel.
Legyek lassú a kemény,
sértő, haragos szavak kimondásában.
Befejezés
Telve Isten szerető jelenlétével,
kérem Őt, hogy áldja meg, és irányítsa lépteimet,
ahogy elindulok teljesíteni akaratát mindennapi életemben.