Megszentelt tér Evangélium, ima és párbeszédÉvközi tizennegyedik hét – hétfő

Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
04

Jelenlét

Szívem örüljön benned, Uram. Add, hogy megújuljak minden nap. 

Szabadság

„Nagyon kevesen fogják fel, mivé tudná tenni őket Isten, ha átadnák Neki magukat, s hagynák, hogy az Ő kegyelme formálja őket.” Kérem Isten kegyelmét, hogy teljesen át tudjam adni magam szeretetének.

Tudatosítás

Milyennek látom ma magam? Hogy állok Istennel? Másokkal? Van valami, amiért hálás lehetek? Köszönjem meg. Bánok valamit? Kérjek bocsánatot.

Isten igéje

Mt 9,18-26
Amíg ezeket mondta nekik, odajött egy elöljáró, leborult előtte és azt mondta: »A lányom most halt meg, de gyere, tedd rá a kezedet és élni fog.« Jézus fölkelt és követte őt a tanítványaival. Ekkor egy tizenkét éve vérfolyásos asszony hátulról odament, s megérintette a ruhája szegélyét. Azt gondolta magában: »Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.« Jézus megfordult, meglátta őt és azt mondta neki: »Bízzál lányom! A hited meggyógyított téged.« És abban az órában meggyógyult az asszony. Amikor Jézus bement az elöljáró házába és látta a fuvolásokat és a tolongó tömeget, így szólt: »Távozzatok! Nem halt meg a kislány, csak alszik.« De azok kinevették. Mikor kiküldték a tömeget, ő bement, megfogta a lány kezét, és a kislány fölkelt. Ennek a híre elterjedt azon az egész vidéken.

Gondolatok a mai evangéliumhoz

  • Néhány sorban két hatalmas csoda. Jézus nem csodatevő, aki el akarja kápráztatni közönségét. Ő a közelébe kerülő emberek valós szükségleteire reagál. Mindkét esetben hitet kér, azt, hogy bízzanak benne. A zsinagóga elöljárójához hasonlóan én is odajárulok Jézus elé, és gyógyulást kérek valaki számára, akit szeretek.
  • »Bízzál lányom! A hited meggyógyított téged.« Nézem a beteg asszonyt, aki ekkora hittel közeledett Jézushoz. Hagyom, hogy Jézus szavai visszhangra találjanak szívemben, töltsenek fel bizalommal, bátorsággal. Eszembe jut, hogy Jézus azt mondta, elég, ha egy mustármagnyi hitünk van. Kérem Őt, hogy erősítse hitemet.

Imabeszélgetés

Uram, légy mindig mellettem. Adj nekem benned bízó szívet. Köszönöm, hogy szeretsz.

Befejezés

Megköszönöm Istennek az együtt töltött perceket és a megvilágosító gondolatokat, amiket esetleg a szöveggel kapcsolatban kaptam. Ámen

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."