Megszentelt tér Evangélium, ima és párbeszédÉvközi tizenhatodik vasárnap
Napi Ima3 imádkozás 
Jelenlét
Jelenlétedbe helyezem magam, Istenem.
Add, hogy mindig szánjak időt arra, hogy észrevegyem és élvezzem
a szépséget,
amit örömömre teremtettél.
Szabadság
Minden alkalmas arra, hogy mélyebb szeretetet, teljesebb életet fakasszon bennem.
Vágyaimat mégis gyakran megakasztja a tökéletesség illúziója.
Kérlek, Istenem, szabadságom által vezényeld vágyaimat
harmóniákban gazdag, szeretettel és élettel teli dallammá, akaratod szerint.
Tudatosítás
Uram, segíts, hogy mindig figyeljek
a fontos dolgokra az életben,
törődjem a körülöttem élőkkel,
keressem jelenlétedet azokban, akikkel találkozom.
Isten Igéje
Mk 6,30-3430Az apostolok ismét összegyűltek Jézus körül, és mindnyájan beszámoltak, hogy mi mindent tettek és mit tanítottak. 31Ő ekkor azt mondta nekik: »Gyertek félre egy magányos helyre, és pihenjetek meg egy kicsit.« Olyan sokan jöttek-mentek ugyanis, hogy még enni sem volt idejük. 32Bárkába szálltak tehát, és félrevonultak egy elhagyatott helyre, egyedül. 33Sokan látták azonban őket, s észrevették, amikor elmentek. Minden városból futottak oda gyalog, és megelőzték őket. 34Amikor kiszállt, Jézus meglátta a hatalmas tömeget, és megesett rajtuk a szíve, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok, és sok mindenre kezdte őket tanítani (Ez 34,5).
Gondolatok a mai evangéliumhoz
Mozgalmas, rohanó világban, állandó stresszben élünk, sokaknak van szükségük pihenésre, egy kis nyugalomra. Jézus épp egy ilyen, rövid elvonulásra hívta az apostolait. Adj, Uram, bölcsességet, hogy a szüntelen pörgésben, a sokféle feladat teljesítése közben tudjunk elcsendesedni, és így visszanyerni energiánkat, egyensúlyunkat, tisztánlátásunkat.
A tervezett visszavonulást megakadályozta a tömeg, mely sürgősen találkozni akart Jézussal. Látva helyzetüket, megkönyörült rajtuk. Tudjunk mi is megértőek lenni, amikor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy elterveztük.
Imabeszélgetés
Milyen érzések, kérdések, kételyek, gondolatok kavarognak bennem a mai evangélium hatására? Oda tudom-e vinni minden érzésemet és gondolatomat Jézus elé, abban a vigasztaló tudatban, hogy valóban itt van velem?
Befejezés
Megköszönöm Istennek a szeretet ajándékát.
Örömmel és reménységgel indulok tovább,
szolgálni az Ő népét.