Megszentelt tér Evangélium, ima és párbeszédÉvközi tizenharmadik hét – péntek

Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
01

Jelenlét

"Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket." Itt vagyok, Uram. Eljöttem, hogy veled legyek. Gyógyító erődre vágyom.

Szabadság

Isten segítségét kérem, hogy ebben az imaidőben elszakadjak elfoglaltságaimtól, megnyíljak Isten felé, hogy tudjam jobban megismerni, szeretni, és szolgálni Őt.

Tudatosítás

Milyen csodálatos belépni jelenlétedbe, Uram!  Nem számít, hány óra van, vagy melyik országban élek, csak a nevedet kell kimondanom.

Isten igéje

Mt 9,9-13
Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert, aki a vámnál ült. Máténak hívták. Megszólította: »Kövess engem!« Az fölkelt és követte őt. Történt pedig, hogy amikor asztalhoz telepedett a házban, sok vámos és bűnös jött, és asztalhoz ült Jézussal és tanítványaival együtt. Ezt látva a farizeusok megkérdezték a tanítványait: »Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?« Ő meghallotta ezt és így szólt: »Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit tesz az: ‘Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot’. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.« (Óz 6,6)

Gondolatok a mai evangéliumhoz

  • Ma az ír katolikusok Oliver Plunkett püspököt ünneplik, aki a 17. században halt mártírhalált. A vértanúk hitük melletti megingathatatlan elköteleződése kicsit mindig zavarba ejt bennünket. Köszönöm, Uram, ezeket az embereket. Segíts, kérlek, hogy legyen erőm feddhetetlenül élni, még akkor is, ha ez szenvedéssel jár.
  • Menjetek és tanuljátok meg, mit tesz az: ‘Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot’. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.« Most, ahogy Jézus előtt állok, kérem, segítsen, hogy jobban megérthessem e szavak értelmét. Olyan könnyű magasabbrendűnek képzelnem magam másoknál, ezért kérem, legyek képes elismerni bűnös voltomat Jézus végtelen irgalmassága előtt.

Imabeszélgetés

Jézus, te az evangélium szavain át szólsz hozzám. Ma válaszolni szeretnék hívásodra. Segíts felismernem munkálkodásodat mindennapi életemben.

Befejezés

Megköszönöm Istennek az együtt töltött perceket és a megvilágosító gondolatokat, amiket esetleg a szöveggel kapcsolatban kaptam. Ámen

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."