Megszentelt tér Evangélium, ima és párbeszédÉvközi kilencedik hét – szerda
Napi Ima3 imádkozás 
Jelenlét
Add, Uram, hogy teljesen átéljem jelenlétedet. Burkolj be szeretetedbe. Add, hogy szívem a tiéddel eggyé váljon.
Szabadság
Irányíts mindig úgy, hogy teljesítsem szent akaratodat, tudva, hogy a Te erőd végig segíteni fog.
Tudatosítás
Segíts, Uram, hogy mindig tudatában legyek annak, hogy Tőled kaptam az életet. Köszönöm neked az élet ajándékát. Taníts meg lelassulni, elcsendesedni, és élvezni az örömöket, amiket számomra alkottál. Hogy vegyem észre a szépséget, ami körülvesz. A hegyek káprázatos ormait, a tavak nyugalmát, a virágszirmok törékeny szépségét. Állandóan tudatában akarok lenni annak, hogy ez a gyönyörűség mind Tőled származik.
Isten igéje
Mk 12,18-27
Ekkor odamentek hozzá a szaddúceusok, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás. Megkérdezték őt: »Mester! Mózes megírta nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal és hátrahagyja feleségét gyermek nélkül, akkor a testvér vegye el annak a feleségét, és támasszon utódot testvérének (MTörv 25,5-6; Ter 38,8). Volt egyszer hét testvér. Az első feleséget vett magának és meghalt, nem hagyva utódot. Akkor a második vette el azt, de ez is meghalt, és nem hagyott utódot. Éppúgy a harmadik. Elvette az asszonyt hasonlóképpen mind a hét, és nem hagytak utódot. Mindezek után végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor tehát, amikor feltámadnak, ezek közül melyiknek lesz a felesége? Mert hétnek volt a felesége.« Jézus azt felelte nekik: »Nyilván azért tévelyegtek, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát! Hiszen amikor a halottak föltámadnak, nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben. A halottak felől pedig, mármint hogy feltámadnak, nem olvastátok Mózes könyvében a csipkebokornál, hogy miként mondta neki Isten, amikor szólt: ‘Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákob Istene?’ (Kiv 3,6}. Ő nem a halottak Istene, hanem az élőké. Így tehát nagyon tévedtek.«
Gondolatok a mai evangéliumhoz
- Isten, mondja Jézus, az élők Istene, nem a holtaké. Teljesen Istennel lenni a halál után, egy egészen más létállapot. A halálon át egy új életbe lépünk, nem pusztán a földi élet túlvilági megfelelőjéhez érkezünk. Abban, amivé átalakít a Szeretet, megvan a folyamatosság, mégis radikálisan más.
- A szadduceusok köré határt vont a régi törvény, hitük szűrőként működött, megakadályozta hogy bármi új átmenjen rajta. Előfordul, hogy mi is rossz kérdést teszünk fel, vagy azt halljuk meg, amit hallani akarunk, és így korlátokat állítunk Jézus valódi üzenete elé.
Imabeszélgetés
Jézus, te az evangélium szavain át szólsz hozzám. Ma válaszolni szeretnék hívásodra. Segíts felismernem munkálkodásodat mindennapi életemben.
Befejezés
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön örökké.