Megszentelt tér Evangélium, ima és párbeszédÉvközi huszonnegyedik vasárnap
Napi Ima5 imádkozás
Jelenlét
Drága Jézus, eljöttem hozzád, vágyom jelenlétedre. Úgy akarlak szeretni, ahogy te szeretsz engem. Soha semmi ne válasszon el tőled.
Szabadság
Uram, a szabadság ajándékáért imádkozom hozzád.
Szentlelked vezesse a hatalmon lévőket,
hogy a valódi igazságosság érdekében tevékenykedjenek
egész néped számára.
Tudatosítás
Tudatosítom magamban jelenlétedet, Uram,
így nézek vissza az elmúlt időszakra.
Amikor átgondolom, milyen voltam, mit tettem,
őszinte akarok lenni magamhoz,
mert tudom, hogy te az igaz szívet szereted,
és elfogadsz olyannak, amilyen vagyok.
Isten Igéje
Mk 8,27-3527Jézus ezután elment tanítványaival Fülöp Cézáreájának falvaiba. Az úton megkérdezte tanítványait: »Kinek tartanak engem az emberek?« 28Ők azt felelték neki: »Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások pedig egynek a próféták közül.« 29Erre megkérdezte őket: »És ti kinek tartotok engem?« Péter felelt neki: »Te vagy a Krisztus.« , 30Ő ekkor a lelkükre kötötte, hogy ezt senkinek se mondják el róla.
31Ezután elkezdte őket tanítani arra, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie. El kell, hogy vessék a vének, a főpapok és az írástudók, meg kell, hogy öljék, és három nap múlva föl kell támadnia. 32Egész nyíltan mondta el nekik ezt a dolgot. Ekkor Péter félrehívta őt, és kezdte lebeszélni. 33De ő megfordult, a tanítványaira tekintett, és megdorgálta Pétert ezekkel a szavakkal: »Távozz előlem, Sátán! Mert nem az Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével.«
34Azután magához hívta a tömeget a tanítványaival együtt, és azt mondta nekik: »Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen engem. 35Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt.
Gondolatok a mai evangéliumhoz
Jézus egyenként meghívta tanítványait a vele való személyes kapcsolatra. Hogy részt vehessenek küldetésében, ismerniük, szeretniük és szolgálniuk kellett őt. Jézus Messiás-voltát hirdetve legyünk mi is prófétai hangok korunk diszharmóniájában.
Jézus messiási életéhez hozzátartozott a szenvedés, de ezt nem igazán értették meg a tanítványok, még Péter sem. Jézus prófétai hangja a vallási vezetőkből is ellenállást váltott ki. Segíts, Urunk, hogy el tudjuk fogadni a tanítványság árát, tudva, hogy a halál vezet az új életre.
Imabeszélgetés
„Maradjatok itt, és virrasszatok velem!”
A te szavaid, Uram, tanítványaidhoz,
szenvedésed és halálod előtt.
Tudom, Uram, hogy mindig mellettem maradsz, és virrasztasz velem
életem minden napján.
Befejezés
Telve Isten szerető jelenlétével,
kérem Őt, hogy áldja meg, és irányítsa lépteimet,
ahogy elindulok teljesíteni akaratát mindennapi életemben.