Megszentelt tér Evangélium, ima és párbeszédÉvközi huszonnegyedik hét – hétfő
Napi Ima4 imádkozás 
Jelenlét
Szívem örüljön benned, Uram.
Add, hogy újuljak meg minden nap.
Szabadság
Köszönöm, Uram, szabadságomat.
Használjam arra ezt az ajándékot, hogy megtegyem, ami tőlem telik,
azokért, akiket elnyomnak, akik terheket hordoznak.
Tudatosítás
Szerető Teremtőm jelenlétében őszintén számbaveszem érzéseimet az elmúlt napon, a magaslatokat, a mélységeket, és azt, ami átlagos volt. Felfedezem-e Isten jelenlétét valamiben?
Isten Igéje
Lk 7,1-101Miután ezeket a beszédeket a nép hallatára mind befejezte, bement Kafarnaumba. 2Egy százados egyik szolgája pedig, aki annak nagyon kedves volt, halálos betegen feküdt. 3Mivel hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit, és kérte őt, hogy jöjjön el és gyógyítsa meg a szolgáját. 4Azok pedig, amikor odaértek Jézushoz, nagyon könyörögtek: »Méltó arra, hogy megtedd ezt neki, 5mert szereti nemzetünket, és a zsinagógát is ő építtette nekünk.« 6Jézus tehát velük ment. Amikor már nem messze volt a háztól, a százados elküldte hozzá barátait, ezekkel a szavakkal: »Uram! Ne fáradj, mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. 7Éppen ezért nem is tartottam magamat méltónak, hogy hozzád menjek; hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul a szolgám. 8Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, s katonák vannak alattam; és ha azt mondom az egyiknek: ‘Menj’, elmegy; vagy a másiknak: ‘Gyere’, odajön; és a szolgámnak: ‘Tedd ezt’, megteszi.« 9Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott. Megfordult, és így szólt az őt követő sokasághoz: »Mondom nektek: még Izraelben sem találtam ekkora hitet!« 10A küldöttek pedig, amikor hazatértek, egészségben találták a szolgát.
Gondolatok a mai evangéliumhoz
Van valami szent ebben a századosban. Példát ad irgalomból: komoly erőfeszítéseket tesz a szolgája érdekében. Akkoriban az volt a szokás, hogy megszabadulnak a szolgától, amikor az már alkalmatlan a munkára. Példát ad alázatból: a császári hadsereg tisztjeként egy vándorrabbitól kér segítséget. És példát mutat hitből: hisz Jézus hatalmában, aki ezen el is csodálkozik.
Elgondolkodom saját hitemről: én mennyire bízom Istenben? Teljes őszinteséggel hiszek gyógyító és szabadító erejében? Ha nem vagyok biztos a válaszban, kérjem az Urat, adja meg nekem a hit kegyelmét, hogy bízni tudjak hatalmában, szeretetében.
Imabeszélgetés
Beszélgetek Jézussal a most olvasott szentírási szakaszról.
Mi pendített meg egy húrt a lelkemben?
Talán lassan tudatom felszínére emelkedik pár szó egy nemrég elhangzott beszélgetésből,
vagy egy történetből, amit mostanában olvastam.
Hogyan kapcsolódik az olvasott evangéliumi szakaszhoz az, ami eszembe jutott? Megvilágítják egymást?
Befejezés
Telve Isten szerető jelenlétével,
kérem Őt, hogy áldja meg, és irányítsa lépteimet,
ahogy elindulok teljesíteni akaratát mindennapi életemben.