Megszentelt tér Evangélium, ima és párbeszédÉvközi harmincadik. hét – kedd

Napi Ima5 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
26

Jelenlét

Egy pillanatra elcsendesedem, próbálom felfogni, hogy Isten jelen van. Számomra. Itt és most. Jelen van abban, amit csinálok, az emberekben, akikkel találkozom, a helyezetekben, amikbe naponta kerülök. Hogy tehetném ezt az igazságot valóságossá a magam számára?

Szabadság

Megpróbálom elengedni gondjaimat, aggodalmaimat, melyek nyomasztanak. Teljesen átadom őket Istennek - legalább azalatt, amíg imádkozom. 

Tudatosítás

Isten szerető jelenlétében visszafejtem az elmúlt napot. Onnan, ahol most vagyok, elindulok visszafele, óráról órára. Hálával begyűjtök mindent, ami jó volt, ami fényt adott. Megállok az árnyékosabb részeknél, hogy megértsem üzenetüket, és gyógyulást, bátorítást, megbocsátást kérek feldolgozásukhoz.

Isten igéje

Lk 13,18-21
Aztán így szólt: „Mihez hasonlít az Isten országa, mihez hasonlítsam? Hasonlít a mustármaghoz, amelyet egy ember fogott és elvetette a kertjében. Kikelt, és hatalmas fává terebélyesedett, úgyhogy az ég madarai tanyáztak ágai között.” Majd folytatta: „Mihez hasonlítsam Isten országát? Hasonlít a kovászhoz, amelyet vett az asszony, és belekeverte három mérő lisztbe, és az egész megkelt tőle.”

Gondolatok a mai evangéliumhoz

  • Az életben sok dolog, mint például egy jótékonysági kezdeményezés vagy egy üzleti projekt, kicsiben kezdődik, és senki sem tudja, mivé fog terebélyesedni. Azt viszont tudjuk, hogy egy kicsi magból mi fejlődhet. Uram, a te magod az ige, ami növekedhet, és termést hozhat mindenki javára. Kérünk téged, segíts, hogy tudjunk magvetők lenni, hogy az elvetett mag  termést hozzon mások életében, és védelmet nyújtson nekik az élet viharaiban. 
  • Kis dolgoknak is lehet nagy hatásuk, mint például a kevéske élesztőnek a nagy adag tésztában. Apró változások idővel nagyszerű eredményhez vezethetnek. Uram, te dagasztod az élet kenyerét. Segíts, hogy észrevegyük, milyen változást szeretnél bennünk, hogy aztán mi is kovásszá válva hirdessük Isten országát az emberek között.

Imabeszélgetés

Drága Jézus, megnyitom előtted szívemet. Elmondok neked mindent, ami bánt. Tudom, hogy érdekel minden, ami velem történik. Tanítsd meg, hogyan éljek állandóan annak tudatában, hogy törődsz velem ma, törődni fogsz velem holnap, és életem minden napján. 

Befejezés

Megköszönöm Istennek az együtt töltött perceket és a megvilágosító gondolatokat, amiket esetleg a szöveggel kapcsolatban kaptam.

Ámen

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."