Medjugorje Szűz Mária üzenete1985. március 24.

Napi Ima7 imádkozás /layout/img/logo.png

Márc
24

„Ma szeretnélek mindnyájatokat szentgyónásra hívni, még akkor is, ha néhány nappal ezelőtt gyóntatok. Szeretném, ha ünnepemet mindannyian lelketek mélyén átélnétek. Ezt nem tudjátok megtenni, ha nem hagyatkoztok egészen Istenre; ezért hívlak benneteket az Istennel való kiengesztelődésre.
Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."