Medjugorje Szűz MáriaMarija Pavlovic-Lunetti által kapott üzenete

Napi Ima40 imádkozás /layout/img/logo.png

Máj
25
Medjugorje Szűz Mária Marija Pavlovic-Lunetti által kapott üzenete

Drága gyermekek! Nézlek és hívlak benneteket: térjetek vissza Istenhez, mert Ő a szeretet, és szeretetből küldött engem hozzátok, hogy a megtérés útjára vezesselek titeket. Hagyjátok el a bűnt és a rosszat, döntsetek a szentség mellett és az öröm fog uralkodni, ti pedig az én kinyújtott kezem lesztek ebben az eltévelyedett világban. Azt szeretném, hogy ima és remény legyetek azok számára, akik még nem ismerték meg a szeretet Istenét. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.

https://youtu.be/9umlt78PCr4

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."