Mai EVANGÉLIUMJézus példabeszédet mond az irgalmas
Napi Ima5 imádkozás 

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus példabeszédet mond az irgalmas szamaritánusról, és ezzel világítja meg, hogy az idegen ember is felebarátunk.
Abban az időben egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt: „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így felelt: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?” A törvénytudó így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél. Tedd ezt, és élni fogsz.” A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „De hát ki az én felebarátom?”
Válaszul Jézus ezt mondta neki: „Történt, hogy egy ember Jeruzsálemből lement Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Azután egy levita jött arra. Ő is meglátta, de elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: »Viseld gondját, és ha többet költenél rá, visszatérve megadom neked.«
Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” A törvénytudó így válaszolt: „Aki irgalmasságot cselekedett vele.”
Jézus így folytatta: „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 10,25-37
A Pápa IMASZÁNDÉKA Az öngyilkosság megelőzéséért 2025 november
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL a nappal VASÁRNAP
Imádkozzunk XIV. Leó pápa imaprofiljával Fülöp-szigetek
XIV. Leó pápa VIDEÓJA Az öngyilkosság megelőzéséért 2025 november
XIV. Leó pápa üzenete a szegények 9. világnapjára „Te vagy, Uram, az én reménységem”
IGE naptár Évközi 33. vasárnap – Szegények világnapja
Napi szent SKÓCIAI SZENT MARGIT
A nap Szentje SKÓCIAI SZENT MARGIT
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke 1Pt 3,1–9 Evangélium Mt 18,21–35 Skóciai Szent Margit királyné
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Lipót
Skóciai Szent Margit Skócia védőszentje Özvegy és királynő (1045-1093)
Napi ÚTRAVALÓ Évközi 32. hét kedd
Az élet IGÉJE 2025 november Boldogok a békeszerzők mert őket Isten fiainak fogják hívni. Mt 5,9
A Szentek kincsesháza Boldog Columba Marmion Jézus Krisztus, lelkem Pásztora,
Sajgó Balázs atya elmélkedése Félelemből kegyelembe az Évközi 33. vasárnapra
Angelus – Úrangyala
Istenes versek Weöres Sándor: GYEREKKOR
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja Ki mennyit lát?
Bibliaolvasó Kalauz – Szabó Sándor Péter „Meghasonlás támadt közöttük” ApCsel 15,36–41
Napi Ige és Gondolat Emberi léptékkel 2025 november 15. szombat
KILENCED Krisztus, a Mindenség Királya ünnepére Harmadik nap
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére