Mai EVANGÉLIUMIsten nem az adomány nagyságát, hanem lelkét nézi
Napi Ima5 imádkozás 

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Isten nem az adomány nagyságát, hanem az adakozó lelkét nézi.
Jézus egy alkalommal megfigyelte, hogyan dobják a gazdagok adományaikat a templom perselyébe. Közben észrevette, hogy egy szegény özvegyasszony két fillért dobott be. Erre megjegyezte: „Bizony, mondom nektek, ez a szegény özvegy többet dobott be, mint bárki más. A többiek ugyanis abból adakoztak, amiben bővelkednek, ez azonban mindent odaadott, ami szegénységéből telt: egész megélhetését.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 21,1-4