Mai EVANGÉLIUMAbban az időben amikor a nép nem találta Jézus
Napi Ima5 imádkozás 
† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben amikor a nép nem találta Jézust, sem a tanítványait, bárkába szálltak, és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél ide?”
„Bizony, bizony, mondom nektek – felelte Jézus –, nem azért kerestetek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely megromlik, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek, - őt ugyanis az Atya igazolta.”
Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?”
„Istennek az tetszik – válaszolta Jézus –, ha hisztek abban, akit küldött.”
De ők így folytatták: „Hát te milyen csodajelet teszel, hogy lássuk és higgyünk neked? Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az Írás mondja: Égi kenyeret adott nekik enni.”
Jézus erre így szólt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi égi kenyeret. Mert az az Isten kenyere, aki alászállt az égből, és aki életet ad a világnak.”
Erre így szóltak hozzá: „Urunk, add nekünk mindig ezt a kenyeret!”
„Én vagyok az élet kenyere – felelte Jézus. Aki hozzám jön, többé nem éhezik, és aki bennem hisz, soha nem szomjazik.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 6,24-35
A pápa IMASZÁNDÉKA Krízisben lévő papokért 2026 április
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL az este KEDD
Imádkozzunk XIV. Leó pápa imaprofiljával Út Algériába, Kamerunba, Angolába és Guineába.
XIV. Leó pápa VIDEÓJA Krízisben lévő papokért 2026 április
XIV. Leó pápa Regina Caeli imádsága Húsvét 2. vasárnapja
IGE naptár Húsvét 2. hét kedd
Napi szent SZENT I. MÁRTON PÁPA
A nap Szentje SZENT I. MÁRTON PÁPA
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke 2Tim 4,1–8. Evangélium Jn 10,11–18. Szent Szaniszló püspök, vértanú
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Vince
A nap szentje Szent I. Márton pápa és vértanú (megh. 655) Az utolsó vértanúként tisztelt pápa
Napi ÚTRAVALÓ Nagypéntek
Az élet IGÉJE „Maradj velünk, mert esteledik” (Lk 24,29) 2026 április
A Szentek kincsesháza Boldog Columba Marmion Ó, Jézusom, én nagyon nyomorult vagyok,
Sajgó Balázs atya elmélkedése Húsvét 2., az Isteni irgalmasság vasárnapjára Ceruza
Regina Caeli Mennynek Királyné Asszonya
Istenes versek Lakatos Menyhért Mi legyek?
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja A százados
Az Ige mellett – Czanik Péter igemagyarázata „Tisztátalan: elkülönítve lakjék, a táboron kívül legyen a lakása.” 3Móz 13,1–46
Napi Ige és Gondolat Ékes ábrázat 2026 április 14. kedd
Isteni Irgalmasság kilenced 9. nap „Ma az elhidegült lelkeket vezesd hozzám, s merítsd be őket irgalmam tengerébe. ...”
Imanap Magyarországért Fábry Kornél püspökkel és Mijo Baradával Az Isteni Irgalmasság vasárnapján 2026 15 órától
Szeretet 