Ter 1,1 – 2,2; Ter 22,1-18; Kiv 14,15 – 15,1; Iz 54,5-14; Iz 55, 1-11; Bár 3,9-15.32 – 4,4; Ez 36,16-17a.18-28; Róm 6,3-11; Mt 28,1-10

A ma éjszakai virrasztás „minden vigíliának anyja”, amelyben kifejezzük állhatatosságunkat és hűségünket az élő Isten iránt. Minden virrasztásnak a legősibb időktől, a katakombák korától fogva ugyanazok az alapelemei: a Szentírás olvasása, zsoltáréneklés és könyörgés az Úrhoz. Ezen az éjszakán is ez a három elem váltakozik az igeliturgia folyamán, ahol a katekumenek még egy gyors, összefoglaló oktatást kapnak megkeresztelkedésük előtt, az Ószövetség könyveit már a feltámadt Krisztus fényében olvasva. Így amikor a teremtés történetét hallgatják, az új teremtésre is gondolnak, melynek Krisztus testben való feltámadása által ők is részesei lesznek; amikor az Egyiptomból való kivonulásról hallanak, tudatosítják, hogy ezen az éjszakán vezeti ki őket az Úr a bűn fogságából, a Vörös-tengeren, azaz saját vérén át az ígéret földjére, az Egyházba; Izajás és Ezekiel próféta jövendölései pedig eszükbe juttatják a szentségeket, amelyek az új, istenfiúi életet táplálják majd bennük. 

De nemcsak a keresztelendőknek, hanem nekünk, régebben „beavatottaknak” is évről évre újabb ajándékokat tartogat ez az éjszaka, amely olyan, mint egy titokzatos emmauszi út, ahol a feltámadt Krisztus csatlakozik hozzánk, és Mózesen kezdve valamennyi prófétánál megmagya-rázza, ami az Írásokban őróla szól, hogy mind teljesebb megértésre jussunk, nemcsak értel-münkkel, hanem szívünkkel is felfogva szavát: „Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiás-nak, hogy bemehessen dicsőségébe?”

Hálát adunk Neked, feltámadott Urunk, ezért a szent éjszakáért, melynek közepén az emmauszi tanítványok boldog és megrendítő ráismerésével ülhetünk asztalodhoz, de nem kell visszasietnünk Jeruzsálembe, mert a szentmisén abban az apostoli közösségben vagyunk, ahol Péter vezetésével már teljessé vált a hitvallás. Áraszd ránk, kérünk, bőségesen Húsvétod kegyelmeit, s tégy minket feltámadásod hiteles tanúivá az emberek között.