Magasság és MélységHúsvét második hete – hétfő

Napi Ima6 imádkozás /layout/img/logo.png

Ápr
28
ApCsel 4,23-31
Péter és János elbocsátásuk után övéikhez mentek, és hírül vitték nekik, hogy mi mindent mondtak nekik a főpapok és a vének. Mikor azok meghallották ezt, egy szívvel-lélekkel így fohászkodtak Istenhez: ,,Urunk, te vagy az, aki alkottad az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van, aki Dávidnak, a mi atyánknak, a te szolgádnak szájával, a Szentlélek által azt mondtad: »Miért acsarkodnak a nemzetek s terveznek hiúságokat a népek? A föld királyai felkeltek, egybegyűltek mind a fejedelmek az Úr ellen s az ő Fölkentje ellen«. Mert valóban egybegyűltek ebben a városban a te szent Fiad, Jézus ellen, akit fölkentél: Heródes és Poncius Pilátus a pogányokkal és Izrael népeivel, hogy végrehajtsák, amiről kezed és akaratod elhatározta, hogy megtörténjék. Most tehát, Urunk, tekints fenyegetéseikre, s add meg szolgáidnak, hogy teljes bizodalommal hirdessék igédet. Te pedig nyújtsd ki kezedet gyógyításokra, hogy jelek és csodák történjenek szent Fiadnak, Jézusnak neve által.” Miután így imádkoztak, megremegett a hely, ahol egybegyűltek. Mindnyájan beteltek Szentlélekkel, s bátran hirdették Isten igéjét.
 
Jn 3,1-8
(...) Jézus ezt felelte Nikodémusnak: ,,Bizony, bizony mondom neked: ha valaki újra nem születik, nem láthatja meg Isten országát.” Nikodémus megkérdezte: ,,Hogyan születhet meg az ember, ha már vén? Csak nem mehet be ismét anyja méhébe, hogy megszülessék?” Jézus azt válaszolta: ,,Bizony, bizony mondom neked: ha valaki nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be Isten országába. Ami a testből született, az test, és ami a lélekből született, az lélek. Ne csodálkozz, hogy azt mondtam neked: szükséges újra születnetek. A szél ott fúj, ahol akar. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van mindaz, aki a Lélektől született.”
 
 
Péter és János által a Szentlélek ma a hiteles keresztény szemlélődésre és az ebből fakadó imádságra tanít bennünket. Négy összetevője van ennek a hiteles szemlélődésnek, s így a keresztény imának és életnek is. A keresztény szemlélődés nem okok után kutat, hanem a hit figyelő szemével egységben látja ezt a négy elemet: azt a valóság, amelyet mi magunk tapasztalunk; a teremtés isteni tényét; az ószövetségi kinyilatkoztatást és a mi Urunk, Jézus Krisztust, a Feltámadottat. Ez a négy elem úgy kapcsolódik össze, hogy mindazt, ami történik velünk, Isten kinyilatkoztatásának fényénél értelmezzük. A kinyilatkoztatás első igazsága pedig a teremtés, vagyis az, hogy létezésünk mindenestől a teremtő Istennek köszönhető, aki a nemlétezésből hívott elő és tart fenn bennünket. Az ószövetségi kinyilatkoztatás azért lényeges, mert Isten választott népének adott üzenete keresztény létünkre is érvényes, végső értelmét pedig éppen Jézus Krisztus halálának és feltámadásának fényében nyeri el, hiszen Jézus az a kulcs, amely az Ószövetség zárját megnyitja értelmünk előtt, s akiben beteljesedik mindaz, amit Isten Izraelnek megígért.
 
Az az imádság, amelyben ez a négy elem együtt található, mindenekelőtt az Egyház zsolozsmája. Benne a zsoltárok az Ószövetségben adott isteni kinyilatkoztatást foglalják össze imádság formájában, és már a Jézus Krisztusban nyert beteljesedés fényében. A teremtés titkát pedig nem csupán a zsolozsma zsoltárai és himnuszai idézik fel, hanem mély értelműen utal rá a zsolozsmázás maga, amely átszövi a nappalt és az éjszakát, s ezzel az idő egészét, valamint cselekedeteinket, életünk minden eseményét a teremtő Istennel hozza kapcsolatba.
 
Taníts meg, Urunk, minket úgy imádkozni, hogy Benned szemléljük és ítéljük meg saját helyzetünket és a világ dolgait, s add ajkunkra a zsoltárok szavait, melyek egyszerre születtek az emberi szív keresetlen őszinteségéből és a Szentlélek ihletéséből.
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."