Lisieux-i Szent Teréz A Szent Szívről Nevezett Mária Nővérnek„B” kézirat

Reggeli ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
20

Jézus, mire lesznek jók neked az én virágaim és az én énekem? … Ó, jól tudom, hogy ez az illateső, ezek a gyenge és teljesen értéktelen virágszirmok s a szívek legkisebbjének szerelmes énekei kedvesek lesznek számodra. Igen, ezek a semmiségek örömet szereznek majd neked és mosolyra fakasztják a Diadalmas Egyházat; az összegyűjti majd az én szeretetből eléd szórt szirmaimat s a te Isteni Kezedbe teszi, ó Jézus. Ez az Égi Egyház – miután játszani akar az ő kis gyermekével – szintén hinteni fogja ezeket a virágokat, amelyek a te isteni érintésedtől végtelen értéket nyertek; ráhinti a szenvedő Egyházra, hogy kioltsa lángjait, ráhinti a küzdő Egyházra, hogy diadalra juttassa őt! …

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."