Lisieux-i Szent Teréz A Gonzagáról Nevezett Mária Anyának„C” kézirat

Reggeli ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Dec
02

Kedves Anyám, úgy mondtam, hogy az utolsó eszközöm ahhoz, hogy ne maradjak alul a küzdelmekben: a szökés; újonckorom óta éltem ezzel az eszközzel s mindig teljes sikerrel. Példát akarok felhozni erre, Anyám, amely, úgy hiszem, megmosolyogtatja majd. Mikor egyszer megint hörghurutja volt, egy reggelen nagy vigyázva jöttem, hogy visszahozzam önhöz az áldoztatórács kulcsait, mert sekrestyés voltam; a lelkem mélyén bizony nem bántam, hogy alkalmam van láthatni önt, sőt, nagyon örültem neki, de őrizkedtem attól, hogy ezt kimutassam. Egy szent buzgalomtól fűtött nővér, aki egyébként nagyon szeretett engem, látva, hogy belépek önhöz, azt hitte, hogy fel fogom kelteni; el akarta tőlem venni a kulcsokat, de én voltam olyan gonosz, hogy nem adtam s nem mondtam le jogaimról. A lehető legudvariasabban megmondtam neki, hogy én éppen úgy nem szeretném felkölteni önt, mint ő, s hogy a kulcsok visszarakása reám tartozik … Ma már értem, hogy jóval tökéletesebb lett volna engedni ennek a nővérnek, aki fiatal volt ugyan, de régebbi szerzetes, mint én. Akkor még nem értettem és mindenáron és azonnal be akartam lépni az ő ellenére, ő meg az ajtót nyomta, hogy engem kintrekesszen. Így hamarosan megesett a szerencsétlenség, amitől féltünk: a zajra, amelyet okoztunk, ön felnyitotta a szemét … Akkor, Anyám, reám háramlott minden, a nővér, szegényke, akinek ellenálltam, egy egész szónoklatot vágott ki, melynek az alapja ez volt: A Gyermek Jézusról nevezett Teréz nővér okozta a zajt … Istenem, mennyire kellemetlen egy teremtés … stb. Én éppen fordítva éreztem s nagyon kedvemre való lett volna védeni magam; szerencsére ragyogó ötletem támadt. Azt gondoltam, hogy ha elkezdem keresni az igazamat, nem fogom tudni megőrizni a lelkem nyugalmát, azt is éreztem, hogy nem vagyok eléggé erényes ahhoz, hogy szó nélkül vádolni hagyjam magam, utolsó mentődeszkám tehát a menekülés maradt. A gondolatot tett követte, nesztelenül távoztam, hagyva, hogy a nővér folytassa szónoklatát, amely hasonlatos volt Camillusnak Róma-ellenes kirohanásaihoz. A szívem olyan hevesen vert, hogy lehetetlenség volt messzire mennem és leültem a lépcsőházban, hogy békésen élvezhessem diadalom gyümölcseit. Ez aztán nem volt hősiesség, ugye, drága Anyám, de mégis úgy hiszem, hogy biztos vereség esetén inkább ne tegyük ki küzdelemnek magunkat. Jaj! ha visszaszállok gondolatban noviciátusom idejébe, mennyire látom, hogy milyen tökéletlen voltam …

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."