Lisieux-i Szent Teréz A Gonzagáról Nevezett Mária Anyának„C” kézirat

Reggeli ima281 imádkozás /layout/img/logo.png

Dec
31

Gyakran mondják nekem a novíciák: „De hát ön mindenre meg tud felelni, azt hittem, hogy most az egyszer zavarba hozom … honnan veszi azt, amit mond?” Még olyanok is akadnak köztük, akik elég naivak ahhoz, hogy azt higyjék: olvasok a lelkükben, mert megtörtént, hogy elébük vágtam, megmondva, amit gondolnak. Egy éjjel egyik társnőm elhatározta, hogy elrejti előlem a fájdalmát, mely miatt sokat szenvedett. Már reggel találkoztam vele, mosolygó arccal beszél velem és én, anélkül, hogy felelnék arra, amit mondott, ezt mondom neki, meggyőződéssel a hangomban: Önnek bánata van. Azt hiszem, ha a lábai elé raktam volna a holdat, akkor se nézett volna nagyobb csodálkozással rám. Elképedése oly nagy volt, hogy átcsapott reám is, egy pillanatra természetfölötti félelem fogott el. Bizonyos voltam benne, hogy nincs meg az az adományom, hogy olvassak a lelkekben és annál jobban csodálkoztam, hogy így eltaláltam az igazságot. Éreztem, hogy a Jó Isten egészen közel van, s hogy a nélkül, hogy észrevettem volna, gyermek módjára azokat a szavakat mondtam, amelyek nem tőlem, hanem Tőle jöttek.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."